Magyar foci

Futballtérkép: Budapest nyomába egyik megye sem érhet

A főváros után Győr-Moson-Sopron megye adja a legtöbb klubot, igaz, egyik sem NB I-es.

Kapcsolódó cikkek

A magyar élvonal zárófordulója után vasárnap a másodosztály küzdelmei is befejeződtek. A tizenkét csapatos NB I-ből a Gyirmót FC mellett az MTK kényszerült búcsúzni, így ők a következő szezonban a húszcsapatos NB II-ben kezdhetik meg szereplésüket. A másodosztályból a bajnok Puskás Akadémia mellett a második helyen a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő jutott fel.

Az NB III három csoportgyőztese, az ETO FC Győr, a Kazincbarcikai SC FC és a Budafoki MTE a következő szezont már az NB II-ben kezdheti meg, így ők lesznek a bajnokság új arcai. Mindezek alapján megnéztük, a 2017‒2018-as szezonban miképpen fest közigazgatási értelemben, megyékre lebontva a két legmagasabb honi osztály Magyarország-térképe.

Öt megye NB-s klub nélkül

Ami fix: Bács-Kiskun megyének, Baranyának, Hevesnek, Nógrádnak és Veszprém megyének biztosan nem lesz NB I-es, de NB II-es csapata sem. Az előző kiíráshoz képest a baranyaiak csatlakoztak a négyesfogathoz, hiszen a Kozármisleny búcsúzott a másodosztályból, míg a PMFC nem jutott fel az NB II-be.

Budapesté az első hely

A legtöbb csapatot Budapest adja, hiszen jövőre a fővárosból hét klub is képviselteti magát az NB I-ben, illetve az NB II-ben; az élvonalban négyen, a másodosztályban hárman szerepelnek majd. A sorban második helyre ugrott előre Győr-Moson-Sopron. Ugyan a kisalföldieknek a következő idényben nem lesz élvonalbeli csapatuk, de négyen (Gyirmót, Mosonmagyaróvár, Sopron, Győr) a másodosztályban vitézkednek majd.

Fejér, Borsod és Pest megye három-három csapatot ad a legjobb osztályokba. Közülük előbbi kettőnél két-két NB I-es alakulattal is találkozhatunk (Videoton, Puskás Akadémia, illetve Mezőkövesd, Diósgyőr), míg utóbbinál csak NB II-es indulókkal (Vác, Cegléd, Budaörs) számolhatunk.

Hajdú-Bihar megye két NB I-es (Debrecen és Balmazújváros), míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ugyanennyi NB II-es (Nyíregyháza, Kisvárda) csapattal büszkélkedhet.

Nyolc megyében egy-egy klub a középpontban

Vas, Tolna, Somogy, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Békés és Zala megye egy-egy klubbal szerepel listánkon. Közülük csak a vasiak (Haladás) és a tolnaiak (Paks) vonultatnak fel NB I-es csapatot.

Összegzés: Budapest és a megyék harca

  • Budapest: (7)
  • Budapest Honvéd, Vasas FC, Ferencvárosi TC, Újpest FC, MTK Budapest, Soroksár SC, Budafoki MTE

  • Győr-Moson-Sopron megye: (4)
  • Gyirmót FC Győr, Credobus Mosonmagyaróvár, Swietelsky-Soproni VSE, ETO FC Győr

  • Fejér megye: (3)
  • Videoton FC, Puskás Akadémia FC, Aqvital FC Csákvár

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (3)
  • Mezőkövesd Zsóry FC, Diósgyőri VTK, Kazincbarcikai SC FC

  • Pest megye: (3)
  • Vác FC, Budaörsi SC, Ceglédi VSE

  • Hajdú-Bihar megye: (2)
  • Debreceni VSC, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: (2)
  • Kisvárda Master Good, Nyíregyháza Spartacus FC

  • Vas megye: (1)
  • Szombathelyi Swietelsky-Haladás

  • Tolna megye: (1)
  • Paksi FC

  • Somogy megye: (1)
  • BFC Siófok

  • Csongrád megye: (1)
  • Szeged 2011-Grosics Akadémia

  • Jász-Nagykun-Szonok megye: (1)
  • Szolnoki MÁV FC

  • Békés megye: (1)
  • Békéscsaba 1912 Előre

  • Zala megye: (1)
  • Zalaegerszegi TE FC

  • Komárom-Esztergom megye: (1)
  • Dorogi FC

    Olvasói sztorik