Magyar foci

Minden idők legsimább elődöntőit játszották a Magyar Kupában

Egyszer sem volt példa ilyen mértékű fölényre egy csapattól, illetve mindkét ágon egyszerre sem.

1933, 1952, 1958, 1979, 2003, 2008. Ezek azok az évek, amikor a Magyar Kupa elődöntőjében legalább az ideit valamelyest megközelítő, ötgólos fölényt tudott kialakítani az egyik fél.

Talán senki sem gondolta volna, hogy a mai modern futballban sor kerülhet még olyan rekordkülönbségű továbbjutásokra, mint amilyen a Ferencváros és a Budafok (8-0, 4-2), valamint a Vasas és a Mezőkövesd (2-0, 5-0) esetében történt.

Már a Vasas 5-0-s sikere és összesítésben hétgólos továbbjutása is nagyon közel áll a valaha volt legnagyobb elődöntős sikerekhez. Objektív mérce nincs, hiszen a mostani párharcok kétmeccsesek voltak, míg a Magyar Kupa történetének nagyobb részében csak egy találkozót rendeztek ebben a szakaszban (is); de öt gólnál többel csak az Újpest (1933), a Budapesti Bástya (a mai MTK, 1952), a Rába ETO (1979) és a DVSC (2008) együtteseinek sikerült valaha elődöntőt letudnia. Ha ehhez hozzácsapjuk az odavágó két gólját is, akkor már csak az Újpest és a Debrecen sikerei állnak előtte.

Kis híján az angyalföldiek magabiztos továbbjutása is rekord, de nézzük a másik ágon 8-0, 4-2-vel továbblépő Ferencvárost: nyolcgólos különbség egy meccsen még egyszer sem alakult ki az elődöntőben, összességében sem jutott még tovább tízgólos előnnyel egy csapat és egyszerre mindkét ágon sem volt még ekkora a különbség.

A legközelebb ehhez a már említett DVSC állt 2008-ban, amikor az Integrál-DAC elleni oda-visszavágós elődöntő során előbb 6-0-ra, majd 4-1-re győzedelmeskedett.

Minimum ötgólos győzelmek Magyar Kupa-elődöntőkön

1933: Újpest‒Somogy FC 8-1
1952: Pécsi Lokomotív‒Budapesti Bástya 0-6
1958: Ferencvárosi TC‒SZEAC 5-0
1979: Rába ETO‒Csepel 7-2
2003: Debrecen‒MTK 6-1
2008: Integrál-DAC ‒ Debrecen 0-6, 1-4

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik