Magyar foci

Eddig tartott a portugál vonal? Távozik a debreceni akadémia három szakvezetője

Voltak olyanok, akik úgy tudták, nyáron mindenképpen elhagyja a Debreceni Labdarúgó Akadémiát a tavaly érkezett három luzitán szakember, Luis Castro szakmai igazgató, illetve Gilberto Freitas és Roberto Marais szekcióvezetők. Erre azonban nem kellett hónapokat várni, ugyanis máris bekövetkezik: a Hajdú Online információi szerint közös megegyezéssel szerződést bont az akadémia és a három edző.

A lap megkereste Herczeg Andrást, a DLA ügyvezetőjét, aki elmondta, amíg nincs hivatalos szerződésbontás, addig nem szeretne nyilatkozni az ügyben.

Luis Castro korábban hazájában 8-10 éves gyerekeket oktatott, majd 12 évesekkel dolgozott. Később a Moreirense FC-nél az U18-asokkal foglalkozott és az utánpótlásképzést koordinálta. Ezt követően Szaúd-Arábiába szerződött, majd a Vitória Guimaraesnél az U15-ösök irányítását bízták rá, és az összes utánpótlás csapat koordinátoraként dolgozott.

Freitas a Guimaraesnél kezdte pályafutását, a kilencéves futballistákkal, akiket két szezonon keresztül felügyelt. Egy esztendeig az U10-eseket irányította, később együtt dolgozott Luis Castróval.

Roberto Morais Dél-Afrikában született és ott is kezdte el az edzői szakmát. Később a Guimaraes­hez vezetett az útja, ahol együtt dolgozott Castróval, Debrecenbe érkezése előtt Freitas asszisztense volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik