Magyar foci

Pölöskey: egy százalék esélyünk van a Fradi ellen

A budafokiak támadója nem akarja, hogy felmossák velük a padlót.

Ahogyan arról már a honlapunkon is olvashattak, a Ferencvárosi TC-vel sorsolták össze a harmadosztályú Budafoki MTE gárdáját a Magyar Kupa elődöntőjében. Az oda-visszavágós párharc után a papírforma szerint az élvonalbeli zöld-fehéreknek kellene továbbjutnia, a Rangadó.hu azonban kíváncsi volt a budafoki csatár, Pölöskey Péter véleményére, aki korábban négy éven keresztül játszott a Fradiban.

– Nem néztem élőben a sorsolást, az egyik csapattársam hívott fel, tőle tudtam meg, hogy a Fradival kerültünk össze – kezdte a 28 éves támadó. – Személy szerint nem volt semmilyen kívánságom azzal kapcsolatban, hogy mely csapattal kerüljünk össze, mindhárom másik résztvevő nagyon erős – a Fradi pedig különösképpen. Az, hogy bejutottunk az elődöntőbe, számunkra hab a tortán. A bajnokság a legfontosabb nekünk, de természetesen szeretnénk tisztesen helytállni, nem akarjuk, hogy felmossák velünk a padlót.

– Jó erőfelmérő lesz, ami megmutatja majd hol tartunk. Elvben, valamint a játékosállományt tekintve is nagy a különbség a két csapat között. Viszont most akár bebizonyíthatjuk azt is, hogy csak papíron kétosztálynyi a differencia. A továbbjutásunkra körülbelül egy százalék esélyt adok, de természetesen nem így fogunk kifutni a pályára. Magyarország talán legerősebb csapata az ellenfelünk, két meccsen pedig különösen nehéz lesz bravúrt elérni. Talán csak akkor lesz érdemes a továbbjutás gondolatával foglalkozni, ha az első találkozón szoros eredményt érünk el idegenben. Stabilnak kell lennünk, és szeretnénk élvezni a játékot – tekint előre Pölöskey, aki zárásként a Ferencvárosnál eltöltött időszakról (2008-2012) is beszélt.

– A Groupama Arénában még nem léptem pályára, a Fradiban azonban nagyon szerettem játszani, gyerekkori álmom vált valóra ezzel – magyarázta. – Csak pozitívan tudok az ott töltött időszakra gondolni, habár a vége egy picit zavarosra sikerült.

Olvasói sztorik