Magyar foci

Gazdag: meg szeretnénk mutatni, hogy nem érdemtelenül állunk a Fradi előtt

A Honvéd 21 esztendős középpályása sérülése ellenére reméli, hogy szerepet kap a szombati mérkőzésen, s abban is bízik, hogy idővel Bernd Storck bizalmat szavaz neki.

A Budapest Honvéd legutóbbi két bajnokiján egy pontot szerzett, ám a csapat hátránya csupán három pont a listavezető Videotonnal szemben. A kispestiek az NB I 24. fordulójában az egyre jobb formába kerülő Ferencváros csapatát fogadják. Gazdag Dániel, a Honvéd 21 esztendős középpálya a Rangado.hu érdeklődésére elmondta, mit vár a címvédő elleni bajnokitól, illetve megosztotta élményeit az elmúlt napok válogatott mérkőzéseiről is.

– A szép győzelmi széria megszakadt, csapata kikapott a Videotontól, majd döntetlent játszott az Újpesttel. Jól jött ez a háromhetes szünet a Ferencváros elleni mérkőzés előtt?

– Lehet, hogy pont jókor jött ez a szünet a két nyeretlen mérkőzés után. Rendeztük egy kicsit a sorainkat, és a Ferencváros ellen szeretnénk most már javítani.


– Ebben a szezonban négyszer mérte össze erejét a két csapat, kétszer a bajnokságban, kétszer a kupában. Eddig mindig a zöld-fehérek hagyták el győztesen a pályát.

– Ez is egyértelműen plusz motivációt ad a csapatnak, emiatt is szeretnénk bizonyítani. Előrébb vagyunk a tabellán, s szeretnénk azt is megmutatni, hogy ez nem érdemtelen.

– Miben kell változtatni, hogy eredményesek legyen a Ferencváros ellen?

– A hozzáállásunkkal nem lesz gond, azon kell dolgoznunk, hogy a technikai hibákat lecsökkentsük, s a passzokat ne rontsuk el.


– A háromhetes szünetben csatlakozott az U21-es válogatotthoz, amely Görögország ellen játszott felkészüléséi mérkőzést, Ön azonban nem jutott szóhoz azon a mérkőzésen.

– Az elmúlt két hétben sérült voltam, csak annyit voltam a válogatottnál, hogy megvizsgáltak az orvosok és jöttem is haza.

– Elképzelhető, hogy a Ferencváros ellen sem lép majd pályára?

– Hétfőn kezdtem el rendesen edzeni a csapattal, majd most hét közben fogjuk meglátni, hogy jelenthet-e ez problémát. Ha úgy látjuk, hogy ez probléma, akkor valószínűleg nem fogok játszani, de azon leszek, hogy kezdő legyek.

– Az ősz folyamán az 1996. január 1-je után született fiatalok tekintetében ön töltötte a legtöbb percet a pályán. Érez bármi nyomást magán most, hogy elérhető közelségbe került a bajnoki cím?

– Nincs rajtam nyomás, örülök neki, hogy én játszottam a legtöbbet a fiatalok közül. Azért a fiatalokra vonatkozó szabály is segített ebben. Rendkívül fiatal a Honvéd kerete, mindenki próbálja a legjobbját nyújtani. A szezon elején sem úgy mentünk neki ennek a bajnokságnak, hogy a bajnoki cím a cél, kicsit lehet, hogy felül is teljesítettük magunkat, és épp emiatt nincs rajtunk nyomás. A szezon előtt azt céloztuk meg, hogy a nemzetközi porondra jussunk ki. Így, hogy ilyen jól állunk, természetesen felmerült a bajnoki cím, de továbbra sem az az elvárás, hogy feltétlen bajnokok legyünk. Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, de nem fogunk semmiképp sem rágörcsölni.

– Az U17-es válogatott időközben kijutott az Európa-bajnokságra, egyik csapattársa, Szendrei Norbert is tagja volt a válogatottnak. Mekkora lökést adhat egy fiatal számára egy ilyen siker?

– Nagy lehetőség lesz számukra, hogy megmutassák tudásukat. A külföldi top csapatoktól biztosan sok megfigyelő lesz ott az Európa-bajnokságon. Nagy gratuláció jár az egész csapatnak!

– Az, hogy Eppel Márton kerettag lehetett a felnőttek között jól mutatja, hogy Bernd Storck odafigyel a Honvéd teljesítményére is. Mikor jöhet el az Ön ideje?

– Mindenki azért küzd itt Magyarországon, hogy a felnőtt válogatottban be tudjon mutatkozni. Én is ezért játszom hétről-hétre, szeretném megmutatni magam én is Bernd Storcknak. Erre jó lehetőség lett volna most az U21-es válogatottban, sajnos nem tudtam pályára lépni. Úgy érzem, oda még biztosan fogok meghívót kapni, s az is egy jó lehetőség a bajnokság mellett, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik