Magyar foci

A Honvéd, az MTK és a Vasas játékosa is hisz a magyar győzelemben

Hrepka, Zsótér, Ádám M., Batik, Forgács és Szivacski is nyilatkozott a lisszaboni vb-selejtező esélyeiről.

A magyar labdarúgó-válogatott ma este 20.45-kor az Európa-bajnok portugál nemzeti csapat ellen vív világbajnoki selejtezőt Lisszabonban. A találkozó előtt a Délmagyar hasábjain Csongrád megyei kötődésű játékosok beszéltek várakozásaikról.

Hrepka Ádám, az MTK szegedi játékosa
– Nyilván nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a stabil védekezésből induló kontrákkal lehet esélyünk pontot szerezni, nagyobb szerencsével akár győzni még Portugáliában is.

Zsótér Donát, a Honvéd kisteleki játékosa
– Ismét felvehetjük a versenyt a portugálokkal, mint azt az Eb-n is tettük. Ha a játékosok ugyanolyan koncentráltak maradnak, mint akkor, megint meglepetést szerezhetünk. Tényleg hiszem, érzem és bízom benne, hogy meg tudjuk verni a portugálokat, és ez nem sablonszöveg! Szurkolok a játékosoknak, az egész stábnak, hiszen minden egyes felkészülés alatt nagyon nagy munkát végeznek el, és igenis megérdemlik a sikert.

Ádám Martin, a Vasas forráskúti játékosa
– Nem mi vagyunk az összecsapás esélyesei, ez egyértelmű. Azt gondolom, a védekezés a legfontosabb a találkozón, és a kontratámadásokban bízhatunk. De láthattuk az Európa-bajnokságon is, hogy tudunk meglepetéseket szerezni, és ha életben akarjuk tartani az esélyeinket a világbajnokságra, akkor most kell is a bravúr. Szurkolok a csapatnak, hogy összejöjjön!

Batik Bence, az FTC szegedi játékosa
– Erős csapat ellen játszunk, és valószínűleg bennük vannak még a friss Eb-tapasztalatok velünk szemben. A portugál keret fiatal, a harmada még a 24. életévét sem töltötte be, de már így is klasszisok, gondolok itt André Gomesre vagy Renato Sanchesre. Nálunk vannak hiányzók, remélem, a kapitánynak sikerül őket pótolni. Az Eb-n bebizonyítottuk, hogy fegyelmezett játékkal bárki ellen képesek vagyunk győzni, sőt még dominálni is.

Forgács Dávid, az olasz Novara szegedi játékosa
– Egy nagyon szervezett magyar csapat lép pályára egy nagyon erős portugál csapat ellen. Remélem, el tudjuk kapni őket, de legalább egy döntetlenre képesek lehetünk az aktuális Európa-bajnoki címvédő ellen.

Szivacski Donát, a Vasas szegedi játékosa
– Van esélyünk a győzelemre Portugália ellen. A Bernd Storck által kitalált új felállással, az új taktikával meg tudjuk lepni őket, hiszen nem biztos, hogy erre fel lesznek készülve. Nyomás alá kell helyezni a védőiket, és bár világsztárok, bennük is ott van a hiba lehetősége. Véleményem szerint ilyen csapat ellen nem szabad visszaállni védekezni, az nem sok jót szülne.

Olvasói sztorik