Magyar foci

Kirakja legendáját a Fradi?

Információink szerint előfordulhat, hogy a zöld-fehérek ikonjának lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klub.

Legenda, Fradi-szív, hűség.

Ez az a három szó, ami biztosan eszükbe jut a ferencvárosi érzelmű drukkereknek, ha meghallják Lipcsei Péter nevét. A jelenleg az FTC tartalékcsapatának élén álló vezetőedző 2010. május 22-én a Budapest Honvéd elleni idegenbeli találkozón játszotta utolsó tétmeccsét aktív játékosként. Lipcsei összesen 648-szor húzhatta magára a zöld-fehér dresszt, így megelőzte az addigi klubrekordernek számító dr. Sárosi Györgyöt (646).

A 44 éves szakember körül azonban jelenleg nem minden rózsás a kilencedik kerületben. A Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál korábban már megszellőztette, hogy Lipcsei Péter és a klub utánpótlásának szakmai igazgatója, Theo Schneider között feszült a viszony, ami által a német szakember szakmai indokokra hivatkozva el is távolíthatja a Portóban is megforduló korábbi klasszist. Egyes hangok szerint az is rontott a legenda helyzetén, hogy NB III-s csapatával a Csepel és a Pécs elleni mérkőzések alkalmával is kiállt az FTC vezetése ellen demonstráló szurkolók mellett.

A Lipcsei Péter távozásáról szóló információt honlapunknak más forrás is megerősítette, úgy tudjuk, a tréner nyáron lejáró szerződését a klub nem kívánja meghosszabbítani. Ezen felül minden interjútól eltiltották az FTC ikonját, senkinek nem nyilatkozhat a jövőjéről. Nehéz tavasz elé néz a zöld-fehérek tartalékcsapata, hiszen nem könnyű úgy motiváltan futballozni, hogy folyamatosan a gárda megszűnéséről szólnak a hírek, a vezetőedző pedig távozik a nyáron.

Mindez annak tudatában még inkább meghökkentő, hogy korábban többször is szó esett arról, hogy Lipcsei Péter lehet a jövőben a legalkalmasabb személy az élvonalbeli FTC vezetőedzői posztjára. Az 58-szoros korábbi válogatott focista 2013-ban még úgy fogalmazott a Borsnak adott interjújában, hogy 2018-ra teszi azt, amikor ő lesz a felnőtt csapat trénere, a fia pedig a játékosa is egyben.

Honlapunk természetesen megkereste a Ferencvárosi Torna Clubot is a témával kapcsolatban, ám a sajtóosztálytól csupán azt a választ kaptuk, hogy az FTC nem kíván pletykákkal foglalkozni, valamint a klubot érintő ügyekben az egyetlen hiteles hírforrás a FTC hivatalos kommunikációs felülete.

Kíváncsian várjuk a folytatást…

Olvasói sztorik