Magyar foci

A felcsútiak tehetsége a román helyett a magyar válogatottra mondott igent

Magyari szigorú edzőnek ismerte meg Pintér Attilát, és a felcsútiakkal előbb az NB I-ben szeretne bizonyítani.

Magyari Szilárd labdarúgó karrierje Farkaslakáról indulva Székelyudvarhelyen át vezetett a konstancai, Gheorghe Hagi által vezettet akadémiára, ahonnan a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiához került. Felcsúton eltöltött első három évében hivatalos mérkőzést nem játszhatott, majd ontani kezdte a gólokat a különböző utánpótláscsapatokban és a harmadosztályban egyaránt. Az elmúlt időszakról kérdezte a Székelyhon a román és a magyar korosztályos válogatottba is behívót kapott 18 éves fiatalembert, akinek komoly áttörést jelenthet a 2017-es év.

– 2016-ban, ahogy elkezdtük a téli alapozást, az NB III-ban szereplő Puskás Akadémia FC II-höz irányítottak. Tavaly végig ott játszottam, közben az U19-eseknél is rendszeresen pályára léptem. Nem voltak szabad hétvégéim és napjaim sem. Szombaton az U19-es együttesben játszottam végig a mérkőzéseket, vasárnaponként pedig az NB III-as csapatban kellett bizonyítanom. Továbbá fontos mérföldkő pályafutásomban, hogy a nyáron Dudás Hunor lett a játékosmenedzserem.

Célok tavaszra

– A tervek szerint egyelőre az U19-es és NB III-as bajnokságban játszom. Az U19-eseknél az őszi idény végén a góllövőlista élén zártam, hét találattal. Az NB III-ban eddig négy gólt sikerült szereznem. Szerencsére az őszi szezonom nagyon jól sikerült. Már nyáron úgy jöttem vissza az akadémiához, hogy a felkészülés során minél jobban teljesítsek, kezdjem korán az edzéseket, hogy télen már a nagycsapattal tudjak edzőtáborozni. Nagyon sokat köszönhetek Szalai Lászlónak, a Puskás Akadémia szakmai igazgatójának, aki külön velem foglalkozott, és nagymértékben hozzásegített sikeres őszi szereplésemhez.

Máltai edzőtábor az NB II-es Puskás Akadémia FC-vel

– Máltán nagyon jók voltak a körülmények, mindig tizenöt-tizenhat fokban edzettünk, amikor itthon mínusz tizenöt fokot mértek. Máltán csak edzéseket tartottunk, mérkőzéseket nem játszottunk, így nagyon sok taktikai elemet gyakoroltunk be. Sok volt az egymás közti játék, és úgy érzem, sikerült felvennem a tempót. Karrierem szempontjából nagyon hasznos felkészítőn vagyok túl, ezért pedig köszönettel tartozom az újonnan kinevezett vezetőedzőnek. Pintér Attila nagyon szigorú edző, és rengeteget lehet tanulni tőle. Mindenkivel szót ért, és szerintem az az egyik legfőbb erőssége, hogy olyan egységet tud varázsolni a játékosok közt, aminek a csapat nagy hasznát fogja venni a bajnokság során.

Négynapos összetartás az U19-es magyar válogatottal

– Pár napig korosztályom legjobb játékosaival edzhettem közösen Telkiben. Nagy élmény volt, és büszkeséggel tölt el, hogy részt vehettem a válogatott felkészítőn. Különböző felméréseken vettünk részt, amelyek fontosak lesznek a kiválasztásnál is, hogy kik kerülnek majd be a szűkített keretbe. Az U19-es válogatott nyáron Csehországban az elitkörben játszik, remélem, én is a keret tagja lehetek majd.

Románia vagy Magyarország?

– Tavaly nyáron részt vehettem Mogosoaián egy kétnapos összetartáson a román U19-es válogatottal is. Jól telt az az összetartás is, a srácok egyből befogadtak, ugyanakkor a fejlődésemet szem előtt tartva – az érzelmi szálakat nem is említve – jobb, ha Magyarországot választom. A magyar labdarúgás jóval előrébb tart, mint a román, a képzés és a körülmények tekintetében egyaránt.

A teljes interjú itt olvasható, amelyből az is kiderül, hogy Magyari Szilárd előbb majd az NB I-ben szeretne bizonyítani a felcsútiakkal, de célja, hogy idővel nemzetközi szintű játékos legyen belőle.

Olvasói sztorik