A hétvégén a Magyar Kupa nyolcaddöntője miatt ismét tétmérkőzésen izgulhatnak a szurkolók kedvenc csapatukért. A párosítások közül a Ferencváros–Bp. Honvéd találkozó tűnik a legizgalmasabbnak, az első meccset a Groupama Arénában rendezik. A hosszú téli szünet után a tétmérkőzésekre kiéhezett szurkolók azonban naivak, ha azt hiszik, csak úgy gondolnak egyet, és kisétálhatnak a párharc első felvonására. Hiszen félelem és reszketés van Budapesten, ha megindulnak a Honvéd-szurkolók Kispestről – vagyis a rendőrség hozzáállása alapján ez szűrhető le.
Ugyanis továbbra sem lehet akárhogyan megközelíteni Groupama Arénát, csakis az léphet be a vendégszektorba, aki a KÖKI bevásárlóközpont előtt induló busszal érkezik a helyszínre.
Vénaszkenner egyelőre nem kell a vendégeknek, de az Üllői úti stadion közelében lakó embereknek egy rövid sétát megtéve – pedig az sokkal egészségesebb, mint a lepusztult Ikarus-buszok füstjét szívni a KÖKI-től – esélytelen helyet foglalni a lelátón. Nm beszélve azokról, akiknek a szombati meccsnap ellenére is dolgozniuk vagy tanulniuk kell egy ideig…