Magyar foci

Pro és kontra: miért éri meg Kleinheislernek hazatérni?

Gyengébb bajnokságban, kevesebb néző előtt kaphat több lehetőséget és küzdhet jelentős célokért a fiatal magyar futballista.

Péntek délután hivatalossá vált, hogy Kleinheisler László tavasszal újra az NB I-ben bizonyíthat. A 22 éves magyar középpályás 2016 elején a Videotontól igazolt a német Bundesligában vitézkedő Werder Bremenhez. A klub nyáron az újonc Darmstadtnak adta kölcsön, tavasszal viszont már a Ferencváros színeiben szerepel Bernd Storck kapitány egyik nagy kedvence. Összeállításunkban pro és kontra megnéztük, mik lehetnek Kleinheisler László hazatérésének pozitív, illetve negatív momentumai.

A mérleg pozitív oldala: több játékidő, jobb forma

Az ifjú magyar játékos az ősszel nem tudott alapember lenni a Darmstadtnál, télen viszont új edző érkezett Torsten Frings személyében, és a helyi lapok beszámolója szerint a tízes pozícióban többen is honfitársunk előtt álltak a sorban. Jan Rosenthal mögött vélhetően kevés lehetőséget kapott volna tavasszal, ráadásul a darmstadi Echo-Online legfrissebb beszámolója szerint a téli edzőtábor alatt nem tett elég jó benyomást a szakmai stábra. A Fradinál minden bizonnyal több lehetőség adódik előtte a kezdőcsapatban bizonyítani, a játékidő tehát mindenképpen a hazatérés mellett szól. A Fradi-középpályáján továbbra is remek formát mutat a 37 éves Gera Zoltán, az ő oldalán olyan trükköket leshet el az edzéseken, ami szintén segítheti egyéni fejlődését.

A fiatal Kleinheisler német klubtól tér haza, a német-vonal pedig a Ferencvárosnál is erősen él, hiszen Thomas Doll vezetőedző szakmai utasításai szerint készülhet nap mint nap. Az is biztos, hogy Magyarországon még jobban szem előtt lesz, így Bernd Storck szövetségi kapitány naprakész lehet a fizikai teljesítményét illetően. Ha alapember válik belőle a Ferencvárosnál, és hétről-hétre a válogatottban mutatott alázatos, küzdő, harcos játékát hozza, abból a nemzeti csapat is profitálhat a soron következő nagyon fontos vb-selejtezőkön. Ha igazak a sajtóhírek, és Kleinheislernek voltak beilleszkedési problémái Németországban, akkor ezeket idehaza könnyen kiküszöbölheti. Több magyar játékos és a jól ismert válogatott társak oldalán az akklimatizálódás is könnyebben mehet…

Ami hiányozhat: kevés néző, jelentős szakmai visszalépés

Kleinheisler Németországban hétről hétre azt tapasztalhatta, hogy több tízezer drukker foglal helyet a lelátókon, aki remek futball-hangulatot teremt a stadionokban. Idehaza a nézőszám alaposan elmarad a Bundesliga-mérkőzésekhez képest, kérdés, ez mennyire veti vissza a játékos teljesítményét. Csak reménykedhetünk abban, hogy az őszihez képest tavasszal pozitív irányba billen a mérleg nyelve a hazai nézőszámokat illetően is.

Színvonal tekintetében nem kell magyarázni, hogy szakmailag a Bundesligához képest markáns visszalépés a magyar NB I. Gyengébb ellenfelek, kisebb iram… Ugyanakkor Kleinheisler a Fradinál aligha számíthat sétagaloppra, hiszen nagy célokért küzdhet: a zöld-fehéreket bajnoki címhez és kupagyőzelemhez segítheti – miközben Darmstadtban kiesőjelölt csapatban lehetett volna epizódszereplő.

Olvasói sztorik