Az olasz Sky Sport cikket közölt a 90-es években Olaszországban futballozó külföldiek furcsa szokásairól, és ebben kiemelt szerepet szántak Détári Lajosnak. Azt írták: ha önimádatért Nobel-díjat lehetne kapni, nem lenne riválisa! Kiemelték, hogy a magyar középpályás ugyan igazi klasszis volt, de az alázat hiányzott nála. Imádta az autókat, Bolognában havonta, Anconában szinte naponta más járgánnyal ment edzésre. Vezetés közben fülhallgató volt a fülében, és amikor az egyik társa megkérdezte, mit hallgat, odadobta neki a fülest, amiből zene helyett a „Lajos, Lajos, Lajos” szurkolói skandálás volt hallható…
– Jólesik, hogy az olaszok még mindig foglalkoznak velem, mert ez arra utal, hogy valamit azért csak letettem az asztalra, de azért van ebben jó adag túlzás – reagált a BorsnakDétári.
– Például sosem hallgattam fülhallgatón zenét, és nem voltak sztárallűrjeim sem. Tudniillik nem engedhettem meg magamnak, hiszen fantasztikus játékosok, köztük világbajnokok voltak a csapattársaim, például a Juventusból érkezett Antonio Cabrini.
Azt viszont nem tagadta, hogy állandóan más kocsit használt.
– Egyik nap Mercedest, másnap Lamborghinit, majd Ferrarit hajtottam. De ezt úgy tehettem, hogy a Bologna sajtósának autószalonja volt… – mesélte Détári, aki szerint azért maradhatott meg az olaszok emlékezetében flegmának, mert félreértelmezték egy nyilatkozatát.
– Messinában 1-0-ra nyertünk, de kihagytam egy nagy ziccert, egyedül vezethettem a kapusra a labdát. A lefújás után arról faggattak, miért nem rúgtam be. Valahogy azt hozták ki, hogy azt mondtam, nem akartam. Bárhol fociztam, mindig megtanultam a nyelvet, ezért is kedveltek a drukkerek mindenütt, de akkor félreértettek. Napokig erről cikkeztek. Aztán a következő héten bevágtam egy szabadot. Akkor meg úgy adták el az újságokat: Na, ezt be akarta rúgni! Meg kell hagyni, nem akármilyen életem volt.
