Magyar foci

Parádé! Az MLSZ összeszedte a magyar futball legröhejesebb jeleneteit – VIDEÓ

Nagyszerű válogatás szilveszterre.

Az MLSZ TV Archív 2015 januárja óta 2879 összefoglalót, illetve teljes mérkőzést töltött fel YouTube-csatornája lejátszási listáiba. A szilveszteri válogatásukban azokra a jelenetekre fókuszáltak, amelyek a legtöbb mosolyt csalták az arcokra.

1995-ben egy kakas nyitotta meg az akasztói stadiont, de olyan is előfordult, hogy két ejtőernyős landolt a pályán mérkőzés közben. Öngólokból is tudtak gyűjteni, Turbék István és Pintér Attila alighanem örökre emlékezni fog arra a hazaadásra, amely után a saját kapujukban kötött ki a labda, míg Tokody Tibor minden idők egyik legbalszerencsésebb lövését követte el.

1998-ban a Diósgyőr-Videoton mérkőzés duplán emlékezetes volt: előbb a 49 éves Veréb György, majd a középpályás, Kiser László védte a hazaiak kapuját. Utóbbi büntetőt fogott.

Egy bombagólt is választottak, Limperger Zsolt 1988-ban kétség kívül élete lövését zúdította a győri kapuba. Roland Prajt pedig a kapitális hibái miatt emlegetjük, két megmozdulása is bekerült az összeállításunkba. A videót Molnár László nagyjelenete zárja: a játékvezető megkóstolta a pályára bedobott kenyérszeletet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik