Magyar foci

Ők lehetnek a téli átigazolási időszak legkapósabb magyar játékosai

Olvasóink szavazás formában is elmondhatják, mennyi esélyt látnak Kádár Tamás, Gyurcsó Ádám, vagy éppen Botka Endre januári távozására.

Hamarosan megnyílik a téli átigazolási piac, legújabb összeállításunkban pedig összegyűjtöttük a legkapósabb magyar játékosokat. Az első listán a válogatott vagy válogatott-közeli labdarúgók lehetséges klubcseréit vettük szemügyre, míg a másodikon az NB I-ben ősszel remek teljesítményt nyújtó fiatalok kerültek a fókuszba. Olvasóink szavazás formában elmondhatják, kiknek a távozására látnak komolyabb esélyt – már januárban.

TOP5 válogatott játékos

Gyurcsó Ádám

A Pogon Szczecin 25 éves szélsője remek formát mutatott ősszel Lengyelországban, klubját öt góllal és hét gólpasszal segítette, de a válogatottban is kulcsszerep jutott neki. Menedzsere, Filipovics Vladan egy korábbi interjúban hangsúlyozta: „Gyurcsó Ádám nagyon jól játszik csapatában, remek ősz van mögötte, Lengyelországban lett kész játékos, most már olyan szinten van, hogy komolyabb bajnokságban is megállja a helyét. Éppen ezért Ádám már télen megérett a továbblépésre.”

Kádár Tamás

A magyar védő már nyáron távozni szeretett volna a Lech Poznantól, ám a remek Európa-bajnoki szereplés után végül Lengyelországban maradt. Szerződése 2018 nyaráig szól Poznanban, ám a klub vezetőedzője és elnöke is hangsúlyozta: nagyon nagy valószínűség szerint a balhátvéd januárban klubot vált. Pletykaszinten a Newcastle United, az Ajax, a Sampdoria és a Geona is felvetődött már Kádárnál.

Guzmics Richárd

A Wisla Kraków 29 éves játékosát korábban francia, olasz (Pescara) és lengyel (Lech Poznan) klubokkal is szóba hozták, ám nagy valószínűséggel karrierjét a kínai szuperligában folytatja. Sajtóhírek szerint közel a megállapodás a Janbian Funde FC-vel. Guzmics szerződése nyáron jár le Krakkóban, így klubja télen kaphat érte utoljára átigazolási összeget.

Szalai Ádám

A válogatottban fontos gólokat szerzett idén, ám klubcsapatában, a Hoffenheimben jobbára csak kispadon jutott hely Szalai Ádámnak. Ősszel hat mérkőzésen egy gól a mérlege, a török Trabzonspor nagyon élénk érdeklődéséről lehet hallani vele kapcsoltban.

Kalmár Zsolt

A nyári Európa-bajnokságról és az őszi világbajnoki selejtezőkről is lemaradt a fiatal középpályás, a Bundesligában remeklő RB Leipzig színeiben ugyanis nem kapott lehetőséget, a regionális bajnokságban jutott szóhoz a klub második csapatában. A 21 éves játékos sajtóhírek szerint kölcsönbe távozhat – de az országváltás lehetősége nincs kizárva.


TOP5 NB I-es fiatal játékos

Az NB I-ben ősszel jó néhány fiatal hívta fel magára a figyelmet, ráadásul többen Bernd Storck kapitánytól is lehetőséget kaptak a bizonyításra a válogatottban.

Botka Endre

A Budapest Honvéd 22 éves játékosa klubszinten alapembernek számít csapatában, ősszel ráadásul a válogatottban is bemutatkozhatott. Sajtóhírek szerint a Ferencváros szemet vetett a tehetséges jobbszélsőre.

Gazdag Dániel

Szintén kispesti színekben nyújtott remek formát Gazdag Dániel, aki a Honvédot hét gólpasszal segítette őszi dobogós helyezéshez. Mestere, Marco Rossi azt nyilatkozta róla, hogy a Serie A-ban is megállná a helyét. A 20 éves középső középpályása legtöbbet foglalkoztatott fiatal volt a szezon első felében az NB I-ben, sajtóhírek szerint a Videoton FC máris lecsapna rá.

Csilus Ádám

A tehetséges, 20 éves jobbszélső ősszel a Ferencváros kölcsönjátékosaként az NB II-es Soroksár színeiben szerezhetett felnőtt rutint. Úgy tudni, Csilus a téli alapozást újra a zöld-fehéreknél kezdheti meg. Vajon tavasszal már az NB I-ben bizonyíthat a címvédésre készülő fővárosiaknál?

Hangya Szilveszter

A Vasasnál már alapembernek számít a 22 éves Hangya, a fiatal balszélső ráadásul a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Az őszt szinte végigjátszotta az angyalföldieknél, néhány hete már a Ferencvárossal is összeboronálták, igaz, Vancsa Miklós ügyvezető megkeresésünkre elárulta: a Vasas nem adja fiatal tehetségeit a Fradinak. Később a Bundesligában vitézkedő Darmstadtnál vetődött fel Hangya neve.

Vida Máté

A Gera Zoltán utódjának tartott Vida Máté a válogatottban már három fellépésnél tart, a 20 éves középpályás természetesen a Vasasnál is alapembernek számított ősszel. A Ferencvárossal őt is hírbe hozták, nagy kérdés, meddig tudja megtartani egyik legnagyobb értékét az NB I őszi meglepetéscsapata.

Olvasói sztorik