A Hoffenheim magyar támadójával, Szalai Ádámmal az Index.hukészített egy nagyobb terjedelmű interjút, melyben az utóbbi évek lelki megpróbáltatásairól, nagy töréseiről is beszélt a válogatott csatár, de szóba került a nyári Európa-bajnokság is.
– A gólt visszanéztem már néhányszor, de nem minden nap. Lacikával elég jól megjátszottuk a labdát – emlékszik vissza Szalai az osztrákok elleni Eb-meccsen szerzett góljára. – Elértem, és elrúgtam a kapus mellett. Aztán jöttek az érzelmek. Az emberek szeretetét megérezni felemelő. És nem is a gól, hanem a meccs utáni képek az igazán felemelőek, ahogy együtt ünneplünk azokkal, akiknek mindaddig kevés sikerélmény jutott. Ezek mellett a gól eltörpül. Az is felejthetetlen, persze, hogy a kezembe veszem a telefonom, és elárasztanak az üzenetek. Az is örökké megmarad, ahogy megyünk a repülőhöz, és azt látjuk, hogy mi volt Budapesten, amikor az emberek megállították a villamost. Visszatérünk az edzőtáborba, és olyan érzés van bennünk, ami addig nem adatott meg. És aztán is folytatódnak a pozitív, maradandó élmények – eleveníti fel a Franciaországban töltött pillanatokat a támadó.
Lehetetlen teljesen kizárni a kommenteket
– Az élet nagy rendező. Lehet, hogy egy kicsit giccses rendező is, hiszen már majdnem lecseréltek. Mindenesetre 44 éve voltunk előtte Eb-n, nem kevés idő. Csak egyet tudtam. Ha keményen dolgozom, akkor egyszer annak meglesz a gyümölcse. Hogy az nem lehet, csak beteszek, és nem veszek ki semmit. Hannoverben nem sok sikerélményem volt, kiesett a csapat, de valahogy éreztem, át kell fordulnia az engem érintő rossznak. Nem igaz, hogy ez nem volt teher rajtam. De ezzel együtt kell élni – folytatta a Hoffenheim támadója. És hogy honnan merített erőt? – A családomból. Nagyon könnyű azt mondani, hogy függetleníteni tudom magam attól, ami a közösségi hálón megy, és nem figyelek a kommentekre. Persze, nem figyelek. De nem figyelni, teljesen kizárni egyenlő a lehetetlennel, mert mindig szembe köszön valami. Ha ki is zártam, ettől még elronthatom a családtagjaim napját. Biztos, hogy a magánéletemben sok embert megsértettem a nehéz időszakok alatt. Amikor az önbizalmam romokban hevert, azt nagyon nehéz volt újra építeni. Ha rendre kudarcok érnek, azt nagyon nehéz kizárni.
– A szurkolók céltáblája lettem, kifütyültek,
és ezt mégsem szabad személyeskedésnek venni, hiszen a szurkoló annak alapján ítél, amit lát. Próbáltam burokba tenni minden fájdalmam, bezárni egy ládába, és abban hinni, hogy itt az Eb, amire olyan régen vártunk, és minden megváltozhat. Amitől az önbizalom is visszajön. A hitem nem veszett el a nehéz periódusban, és szerencsére, minden megváltozott. A Svájc elleni vb-selejtezőn, októberben, már egészen más volt a hangulat. Akkor már nem utasítottak el – nyilatkozta az Indexnek a 29 éves támadó.
– Amikor Kispesten labdaszedő voltam, ámulattal néztem azokat, akik a felnőtt csapatban játszottak. Amikor Stuttgartba kerültem, Szabics Imi volt a minta előttem, hogy istenem, milyen jó is lenne eljutni oda, ahová ő. A kezdőbe, hogy gólokat lőjek, hogy a bemutatásnál tízezrek üvöltsék a keresztnevem. Mindent alárendeltem a futballnak. Gyorsan fel kellett nőni, de hát gyerek voltam még. A következő csapatomnál, a Real Madridban is csak a futball számított, de akkor már láttam, milyen könnyű elveszni. 3-4 óra az edzés, és minden egyes alkalommal, meg kell halni rajtuk. Nagyon kemény a harc, nincs kegyelem, aki csak egy százalékot is kihagy, hátrányba kerül. Ha a bulizás akár csak egyszer is megérinti, esély egy másiknak. Nagyon észnél kell lenni. Több van azokból a gyerekekből, akiknek nem sikerül, mint azoknak, akiknek igen. A tehetség sokáig elég, egy idő után viszont a tehetség a szorgalom és a kitartás nélkül szinte semmit sem ér. Ha a Real Madrid nekem nem is jött össze, a Bundesliga igen.
Végül a Real Madrid korábbi támadója kitért a több mint három évvel ezelőtti beszédére, amikor kiült a magyar sajtó elé, és elmondta azt, amiről gyakran írtunk: kevés nemzetközi játékosunk van, cserében hatalmas a hülyítés a várakozásokkal.
Ha csak egy százalék közöm volt ehhez a beszédemmel…
– Ha csak arra a képre gondolok, hogy a körúton ünneplik a sikerünket a szurkolók, akkor maximálisan megérte. Senkit sem akartam megsérteni akkor, távol állt tőlem a személyeskedés. Nem véletlenül nem használtam neveket. Nem akartam, nem ez volt a cél. Ha nem is közvetlenül utána, de a magyar futballban elindultak a változások. Palival, Bernd Storckkal nemcsak mi, hanem egész Magyarország sokat kapott. Azt hiszem, megértették, hogy nélkülük nincs eredmény, nélkülük nem hozza össze az országot a futballünnep. Szükség van a futball fejlesztésére, és ez tudásimport nélkül nem megy. Örömteli, ha ebből ezt az üzenetet vonták le.
– Volt pár kellemetlen megnyilvánulás utána – neveket most sem szeretnék mondani -, erre felkészültem akkor, amikor a beszéd mellett döntöttem. De hát ilyen vagyok, nem szeretem magamban tartani, ami bánt. A masszív eredménytelenség pedig bántott, és úgy éreztem, nem foghatom vissza magam. Viszont, akik nem lelkesedtek a futballért, az Eb két hete alatt szurkolókká váltak. Ugyanazok a játékosok, akik korábban kikaptak, és alárendelt szerepet játszottak, fejüket lehajtva hagyták el a pályát, most nem. Akik nyolcat kaptak Amszterdamban, most hármat vágtak a későbbi győztes portugáloknak.
– A sokat szidott játékosok megfelelő felkészítéssel csoportelsők lettek egy Európa-bajnokságon. Nem barátságos meccseken, hanem tétmeccseken, sorozatban játszottunk átlag felett, ami korábban elképzelhetetlennek látszott. Félreértés ne essék, nem ettől a beszédtől javult meg valami. De az őszinte és lényegre törő beszéd felé tettünk egy lépést. A végeredmény pedig az lett, hogy Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban, Toulouse-ban fülsüketítően hangzott a “Ria, ria, Hungária”. Aki nem volt a pályán, nem tudja elképzelni, milyen jó volt ezt hallani, ezt a szeretet érezni, Marseille utcáit látni a telefonunkon a meccs előtt. Kitörölhetetlen élmények. Ha csak 1 százalék közöm volt ehhez a beszédemmel, már akkor is megérte.
A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.
