Magyar foci

Prukner: mertünk játszani, ezzel pedig megleptük a Videotont

Az óriási bravúrt okozó budafokiak trénere a bajnokságot tartja a legfontosabbnak.

Az M4 Sport Sportreggeli című műsorának a vendége volt a harmadosztályú Budafoki MTE vezetőedzője, Prukner László, valamint Kovács Dávid, aki tegnap győztes gólt szerzett a Videoton elleni 2-1-re megnyert Magyar Kupa-találkozón. A szerdai mérkőzés kér fontos figurája a nem mindennapi bravúrról beszélt.

– Azt nem tudom megmondani, mikor szerepelt legutóbb címlapon a budafoki csapat, de korábban nagyon komoly, NB II-t is megjárt együttesnek számított, és sok olyan játékos játszott itt, akik szép NB I-es karriert futottak be – kezdte Prukner László. – Hétvégén egy nagyon fontos bajnoki rangadót elveszítettünk, eléggé letargikus állapotban volt a csapat, ennek tükrében kell értékelni a győzelmet. Természetesen a tegnapi meccs miatt minden dicséretet megérdemelnek a játékosok, nagyon koncentráltan és felszabadultan fociztak, ez nagy dolog egy vereség után. A Vidi rendelkezik az egyik legerősebb kerettel az NB I-ben, igaz néhányuk ezúttal nem játszott a meccsen. A legnagyobb dolognak azt tartom, hogy át tudtuk lépni saját árnyékunkat, ellenfelünk pedig talán nem jól kezelte a helyzetet egy NB III-s csapat ellen – vélte a Ferencváros korábbi vezetőedzője. – Önmagunkhoz képest higgadtak voltunk, mertünk játszani, amivel megleptük őket, ezért a szünetben pályára küldték a rutinos Juhász Rolandot is, mert érezték, hogy baj lehet. A játékosaim, akik már szerepeltek magasabb osztályban, vagy még szeretnének feljebb kerülni, megérezték a sanszot, hogy most megmutathatják magukat. Sok olyan ember alkotja a keretünket, akik nagyon jól tudnak focizni, de a harmadosztályban komoly nehézségeink vannak, hiszen az összes csapat eléggé mélyen védekezik és agresszíven játszik ellenünk, még nem sikerült ezt a stílust felvennünk. Nekünk a bajnokság a legfontosabb, remélem, hogy megoldjuk a kitűzött feladatunkat és akár ismét a régi fényében tündökölhet a Budafok. Remélem olyan csapatot kapunk a Magyar Kupában, amely ellen reális esélyünk lesz a továbblépésre – bizakodott az NB III-s gárda trénere.

– Nagyon felszívtuk magukat a meccsre, hiszen mélyen érintett minket a Szigetszentmiklós elleni vereség, hatpontos találkozó volt a legutóbbi bajnokink – emlékezett vissza a budafokiak támadója, Kovács Dávid. – Saját magunkért küzdöttünk szerdán, meg akartuk mutatni, hogy többre vagyunk képesek, mivel a hétvégén eléggé gyenge teljesítményt nyújtottunk csapatként. Az indítás pillanatában láttam, hogy nagy üres terület áll előttem, a kapus nem lépett ki, én pedig a rövidbe bevertem, egy egyszerű gól volt – játszotta le újra magában a szituációt a mindent eldöntő találat szerzője. – Magasan nekünk van a legjobb csapatunk az NB III-ban, annak ellenére is, hogy többször botlottunk már. Remek közösség alakult ki Budafokon, az érkező játékosok és a fiatalok is jól szálltak be. Ha az egyéni érdekeinket nézzük, sokan szeretnénk megmutatni magunkat egy nagyobb csapat ellen az MK következő körében, de ha a kupát nézzük, akkor egy kisebb együttes jobb lenne. A következő forduló már oda-vissza vágós lesz, így bármi megtörténhet – zárta az M4 Sporton Kovács Dávid.

Olvasói sztorik