Magyar foci

Doll: elkeserítő látni a kevés nézőt a lelátókon

Az FTC vezetőedzője úgy érzi, a magyar foci még mindig a Csipkerózsika-álmát alussza.

Honlapunk is beszámolt korábban arról, hogy a Ferencvárosi TC januárban egy felkészülési tornán vesz részt Németországban, ahol olyan csapatokkal is megmérkőzhet, mint a Bröndby, a Kolding vagy a Rostock. A rendező klub a német ötödosztályban szereplő FC Mecklenburg Schwerin lesz, amely hivatalos honlapjának az FTC vezetőedzője, Thomas Doll adott interjút.

– Természetes módon mindegyik címünket meg akarjuk védeni. A bajnokságban is versenyben állunk az első helyért, jelenleg a dobogó legalsó fokán állunk. Egyelőre nem szerepelünk annyira stabilan ebben a szezonban, volt néhány gondunk. Több pontot is elszórtunk már, mert nem volt meg a kellő koncentráció néhány szituációban. Nincs nagy lemaradásunk azonban az első helyhez képest, néhány dolgon változtatnunk kell, aztán ismét miénk lehet az aranyérem – nyilatkozta magabiztosan a német tréner. – Januárban lesz három éve, hogy a Fradinál dolgozom, ez idő alatt rengeteget fejlődött a klub, javult az infrastruktúra, új stadion, edzőközpont és pályák épültek, új teremben végezhetjük az erősítő gyakorlatokat, minden csúcskategóriás itt.

Az fcm-schwerin.de újságírója aztán kitért a magyar válogatott sikeres Eb-szereplésére is, és érdeklődött, nőtt-e az érdeklődés emiatt a bajnokikon.

– Sajnos a klubfociban nem sok jött át a torna közbeni és az azutáni eufóriából. A szerbeknél és a horvátoknál már régebb óta ez történik, a szurkolók érdeklődése nem olyan magas, mint a topligák esetében. Minden más bajnokságnak meg kell küzdenie az elismerésért. Az Eb utáni első bajnokinkon hét válogatott játékos volt a pályán, olyan legendák, mint Király Gábor vagy Gera Zoltán, ennek ellenére csak 5000 néző jött ki a stadionba. Ez eléggé elkeserítő látvány volt, azt hittem, az emberek a példaképeket akarják látni a bajnokságban is, de sajnos egyértelmű, hogy nem ez a helyzet. Ehhez szerintem nincs köze annak, milyen futballt játszik a csapat, hiszen az előző idényben nagyszerű focit játszottunk, öröm volt nézni a csapatot, ennek ellenére nem nőtt a nézőszám. Emiatt sajnos azt kell mondanom, a magyar foci még mindig a Csipkerózsika-álmát alussza, és ez talán nem is fog változni. A derbiken akár 15-20-ezer ember is kint van a stadionban, de a többi találkozón sokkal kevesebben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik