Magyar foci

NB II-es csapathoz látogat a Fradi a Magyar Kupában

A Vasas Győrbe utazik, a Videoton harmadosztályú csapat ellen játszik a következő körben.

Péntek reggel az M4 Sport csatornáján sorsolták ki a Magyar Kupa 3. fordulójának párosításait, ahonnan a győztesek a legjobb 16 közé jutnak majd.

Négy NB I-es csapatot sorsoltak össze másodosztályú együttessel: a Ferencvárosi Torna Club kemény csatára kényszerül az élvonalba jutásért küzdő Puskás Akadémia ellen, az Újpest a Kozármislenyhez, a Budapest Honvéd a Soroksárhoz, míg az MTK Budapest a Doroghoz látogat.

Nem ígérkezik könnyűnek a Vasas mérkőzése sem, az angyalföldiek a DVSC-t is búcsúztató Győr vendégeként lépnek pályára, a Haladás pedig az NB III Nyugati-csoportját öt pont előnnyel vezető Érdhez utazik. Az összecsapásokat 2016. november 30-án rendezik meg, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Magyar Kupa, 3. forduló

Dorog (NB II) – MTK Budapest(NB I)

Puskás Akadémia FC (NB II) – FTC (NB I)

ETO FC Győr (NB III) – Vasas FC (NB I)

Kecskemét (megyei I.) – Gyirmót FC Győr (NB I)

Budafoki MTE (NB III) – Videoton FC (NB I)

REAC (NB III) – Mezőkövesd Zsóry FC (NB I)

Putnok FC (NB III) – DVTK (NB I)

Soroksár (NB II) – Budapest Honvéd (NB I)

Érdi VSE (NB III) – Swietelsky Haladás (NB I)

HR-RENT Kozármisleny (NB II) – Újpest FC (NB I)

Baktalórántháza VSE(megyei I.) – Szolnoki MÁV FC (NB II)

Celldömölk (megyei I.) – Szentlőrinc (NB III)

FC Hatvan (NB III) – Aqvital FC Csákvár (NB II)

Bicske (megyei I.) – Ceglédi VSE (NB II)

Kaposvár (NB III) – Swietelsky-Soproni VSE (NB II)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II) – ZTE FC (NB II)

Olvasói sztorik