Jövő héten szerdán rendezik a Magyar Kupa következő fordulóját, amelyben az élvonalbeli Ferencváros a megyei másodosztályú Koroncóhoz látogat. Az pedig már most garantált, hogy jó hangulat lesz a találkozón, hiszen az FTC jelenlegi vezetése ellen tüntető zöld-fehér drukkerek is megjelennek a Győr-Moson-Sopron megyei községben – olvasható a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldalán.
Nem ez az első ilyen megmozdulása az NB I-es mérkőzéseket bojkottáló szurkolóknak, korábban már a Fradi tartalékcsapatának harmadosztályú találkozóin, a Csepel és a Pécs ellen is igazi futballünnepet teremtettek.