Magyar foci

„Korábban kell kezdeni a fiatal játékosok erősítését”

A Herthánál szerzett tapasztalatokról számolt be a VKLA két erőnléti edzője, Bajor Richárd és Lázár Zsolt.

Ahogyan arról korábban honlapunk is említést tett, a Herthánál vendégeskedett a Vasas Kubala Akadémia két szakembere, Bajor Richárd és Lázár Zsolt, akik a Digi Sport Reggeli Start című műsorában számoltak be az élményeikről.

– Parádés volt a fogadtatásunk, Pali már előre szólt mindenkinek, hogy jövünk, és ahogy megérkeztünk, már vártak minket. Nagyon nagy tisztelet övezett minket, az erőnléti edző rengeteget segített nekünk, és arra is kíváncsiak voltak, mi hogyan dolgozunk itthon, kikérték a véleményünket – kezdte Lázár Zsolt.

– Minden nap az edzés kezdetekor egy tíz percre odajött hozzánk Dárdai Pali, megkérdezte, hogy sikeresen telt-e a tegnapi nap, tudtunk-e beszélgetni a többiekkel, és természetesen amikor szabadideje volt, mindig érdeklődött – folytatta Bajor Richárd. – A legnagyobb különbséget a háttérben láttuk, minden feltétel adott Berlinben a nagyszerű munkához, minden erőnléti edző és tréner iszonyat felkészültséggel rendelkezik, ebben van még hova fejlődni a szakmának itthon. Ami első látásra szemet szúrt, az a terheléses vizsgálatra alkalmas futópad, amely bent van az öltözőben, és ha a játékosnak valamilyen problémája, sérülése akad, azon egyből fel tudják mérni az állapotát.

– Igaz az, hogy véznák a fiatal magyar focisták. Berlinben már az U14-es korosztálynál alkalmazzák a saját testsúlyos edzést, és nem csak a törzsizmokat erősítik. Az U16-osoknál pedig már a külső ellenállással történő edzés is fontos szerepet kap. Meg kell értetni Magyarországon a szülőkkel, hogy ez egy játékosnak jót tesz, valamint a focistákkal is tudatni kell, hogy ezekkel a módszerekkel a későbbiekben a javukra lesz – folytatta a két szakember.

– Ante Covic, a Hertha korábbi játékosa, jelenleg az U23-as csapatnak az edzője mondta nekünk, hogy náluk a játékosokat nem motiválni kell, hanem inkább azon kell gondolkodniuk, hogyan fogják vissza őket, hogy ne terheljék túl magukat, mivel ott annyira focista akar lenni mindenki, ezt egy kicsit hiányolom Magyarországról – zárta Lázár Zsolt erőnléti edző.

A teljes beszélgetést itttekintheti meg.

Olvasói sztorik