Magyar foci

Doll: nem tett jót nekünk a hosszú szünet

Edzői értékelések az NB I 12. fordulójából.

Haladás–Ferencváros 2-0

Mészöly Géza, Haladás: Nagyon szép esténk van! Megéltünk szép dolgokat: bennmaradás, stadionbúcsúztató és ez az este is benne van a Top 3-ban. Órási volt a támadójátékunk az első félidőben, pici nüanszokon múlott, hogy nem szereztük meg a vezetést. Nagy mentális erő volt bennünk, tudtunk tiszta fejjel gondolkodni a szurkolói eufória mellett, ráadásul Rózsa jelezte, hogy “itt ma nem rúgtok nekem gólt!” – nagy tartást kaptak a többiek a kapusunktól. Elhitték a srácok, hogy meg lehet fogni a Fradit! Motiválni nem kellett a fiúkat, nem voltak görcsösek. Magyar szinten izgalmas, jó körítésű meccset játszottunk, volt show-elem, azaz jó úton haladunk! Gyorsak voltunk a támadófázisban, annak ellenére, hogy gólt nem az elején tudtunk szerezni. Aggódtam egy picit a harmadik kapufa után, hogy a sors visszavág… de a félidőben megbeszéltük, hogy mit tegyünk. Örülök, hogy a “németes mezben” németektől ellesett pontrúgás-variáció után szereztünk gólt. Nagy kulcs volt az, hogy a felfokozott hangulat ellenére többször is mi higgadtunk le először: jó egyéni teljesítmények mellett remek volt az összhang! Köszönöm a drukkereink támogatását!

forrás: haladasfc.nyugat.hu

Thomas Doll, Ferencváros: Először is gratulálok a Haladásnak a megnyert meccshez. Két teljesen különböző félidőt láttunk: az első 30 percben nyújtott teljesítmény miatt nagyon csalódott vagyok. Nem voltak megnyert párharcaink, mindig egy lépéssel le voltunk maradva, a Haladásban sokkal több tűz volt, mint bennünk. Aztán 11-es kaptunk, amikor 2-3 góllal vezethetett volna a Hali: talán a futballistenek úgy döntöttek, hogy nem volna igazságos, ha akkor megszerezzük a vezetést. A második félidőben már sokkal jobban játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem használtunk ki egyet sem. Ha pedig egy ilyen jobb periódusban nem lövünk gólt, akkor – különösen egy ilyen hektikus, sok furcsa sárga lappal tarkított meccsen – könnyen a vesztes oldalon találhatjuk magunkat. Nem ez az első meccs, amikor azt érzem, hogy nagyon könnyelműen, már-már örömmel adják nekünk a sárga lapokat. Ez nagyon zavaró, hiszen sárga lappal a birtokában nyilván máshogy megy bele párharcokba egy-egy játékos. Ugyanakkor ki kell jelentenem, hogy nem a játékvezető hibája, hogy elvesztettük a meccset, a saját hibáink vezettek a vereséghez. Sajnos jelenleg több játékosunk megelégedettnek tűnik, mintha kicsit hátradőltek volna. Ezen gyorsan változtatnunk kell, és mindenkinek mondom, hogy ha esetleg nem megy igazán jól a játék, akkor még többet kell futni, még több párharcba belemenni, azokat megnyerni és küzdeni. Sajnos ismét megtapasztaltuk, hogy a hosszú szünetek után nem tudunk jó ritmusban visszatérni a pályára, ismét idő kell, hogy visszaszerezzük. Az első 30 perc miatt akkor is csalódott lettem volna ma, ha esetleg mi nyerünk 2-0-ra. Túl kell lépni ezen a meccsen, és eredményesebbnek kell lennünk.
forrás: fradi.hu


Diósgyőr – Videoton 2-0

Horváth Ferenc, Diósgyőr: Jól futballoztunk ma, teljesen más felfogású csapat lépett pályára a korábbi találkozókhoz képest. A játékosok tudtak figyelni egymásra, és mint csapat nagyon jól funkcionáltunk, mindenki ki tudta segíteni a másikat. Mind a kezdőjátékosok, mind a cserék nagyon sokat tettek hozzá a sikerhez. Ha nem nyertük volna meg a mérkőzést, akkor is nagyon elégedett lennék, mert olyan Diósgyőrt láttam a pályán, amilyet nagyon régen szerettem volna. Az érdem a játékosoké, mert meg tudták fordítani a tendenciákat, és megértették, hogy csak csapatként tudunk eredményt elérni, bízom benne, hogy a folytatás is ilyen lesz. Van némi görcs a csapatban, amit ilyen apró győzelmekkel tudunk oldani. Annak is örülök, hogy egy nagyon jó csapat ellen tudtunk győzni. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csapatnak vagyok az edzője. Szeretnék jó edzője lenni a Diósgyőrnek, és mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

forrás: dvtk.eu

Henning Berg, Videoton: Az ilyen hosszú szünetek utáni mérkőzések jellemzően szorosak szoktak lenni, ez ma sem volt másképpen. Az első félidőben mi voltunk a jobb csapat, sok lehetőséget kialakítottunk és még többet kialakíthattunk volna, ha jobban ülnek az utolsó passzok. A második félidőt se kezdtük rosszul, de aztán egy jól sikerült pontrúgás után megszerezték a vezetést a hazaiak. Tudtuk, hogy rögzített szituációkból veszélyesek a magas embereik miatt, Novothny góljánál a beadás és az érkezés is jól sikerült. Ezt követően próbáltunk nagy nyomást helyezni rájuk, de jöttek a kontratámadások, Elek Ákos pedig szép gólt szerzett. Ha a DVTK a jövőben is így játszik, akkor biztosan előrébb lépnek majd a tabellán, mert jó játékosok alkotják a keretüket. Ma is jól védekeztek, ezt el kell ismerni, nekünk pedig úgy kell dolgoznunk, hogy legközelebb ennél biztosan jobb teljesítményt nyújtsunk.

forrás: vidi.hu


Paks – Debrecen 1-1

Csertői Aurél, Paks: Nehéz megfogalmazni azt, amit erről a mérkőzésről gondolok. Hazai pályán mindenképp nyerni kell ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni. Úgy érzem, hogy a második félidő első öt percét leszámítva, mindent meg is tettünk a győzelem érdekében. Számos helyzetet dolgoztunk ki, de a góllövéssel hadilábon álltunk ezen a meccsen. A bekapott gól előtt háromszor elrúghattuk volna a labdát. Van olyan, hogy az ilyen szituációkat nem kell szépen megoldani. Tehát, voltak lehetőségeink, ami biztató, de ezeket a meccseket hoznunk kellene, ezeket meg kell nyerni. Nem játszottunk rosszul, de ez most csak egy pontot ért.

forrás: paksifc.hu

Leonel Pontes, Debrecen: Azt gondolom, mind a két csapat számára nehéz mérkőzés volt. Igyekeztünk csak magunkra koncentrálni, és a saját játékunkat játszani, a Paks pedig kontrákból próbált betalálni.

forrás: dvsc.hu


Gyirmót – Mezőkövesd 0-1

Urbányi István, Gyirmót: Sajnálom a vereséget, mert az elmúlt négy fordulóban a legjobb és legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtó két játékos hibázott. Ha úgy nézzük, négy meccs után egy hiba belefér, de csak sajnálja az ember, ha egy ilyen meccsen egy ilyen momentum dönt. Harcoltak, küzdöttek a srácok, nem játszottunk jól, de szerintem egy kiélezett mérkőzés volt, ahol mindkét csapat tudta, hogy nem szabad hibáznia. Sajnos a végén mi belehibáztunk, ez benne van. A vereség önmagában is kellemetlen, de a gól előtt nekünk volt lehetőségünk, ahol azt mondta a játékvezető, hogy összeakadt a játékosok lába. Tisztességgel, becsülettel, szervezetten játszottak a játékosaim, nem nagyon volt helyzetük a vendégeknek. Volt egy jó sorozatunk, ha minden öt meccs után jönne egy vereség, valószínűleg nem lenne problémánk.

Pintér Attila, Mezőkövesd: Mindkét csapat hasonló kaliberű, győzelemre játszott, s mindent megtett érte. Nekünk volt 3-4-lehetőségünk, amelyeket bravúrral védett a kapus, például itt Marek Strestík eseténél is, de az első félidőben is többször megindultunk úgy, ha az utolsó passzaink pontosak, ziccerbe kerültünk volna. Sokkal jobban játszottunk, tudatosabban felépítettük akcióinkat, tudtuk, hogy mit akarunk. A helyzetkihasználáson, utolsó passzokon javítani kell. De ne legyünk telhetetlenek, ez a Gyirmót négy forduló óta gólt sem kapott, volt három lehetőségünk, s rúgtunk egy gólt. A közönségnek köszönöm, bárhová megyünk, elkísérnek bennünket. Építgetjük magunkat, hiszen rövid volt a nyári szünet, összehozni azt, hogy tudjuk építeni a csapatot, hogy összeérjenek és legyen kellő pihenő is, de felhozzuk a többit, ehhez idő kell. Egyre tudatosabban játszunk, jobban megismerik egymást a játékosok, én is őket, hogy ki milyen formában van, hogyan lehet rá számítani. Egy célunk van, bennmaradni, ezért idáig is megtettünk mindent.

forrás: mezokovesdzsory.hu


Vasas – MTK Budapest 3-2

Michael Oenning, Vasas: – Örülök, hogy sikerült nyernünk, ráadásul amióta itt vagyok, a legjobb támadójátékunkat produkáltuk. A fiúk ezen a mérkőzésen is mindent megtettek, hogy maguk mellé állítsák a közönséget. Időnként túlpörögtünk, nem mindig a legokosabb megoldást választottuk. Megvolt bennük az erő, hogy kétszer is visszahozzuk a meccset. A játékosok küzdöttek egymásért. Volt két hibánk hátul, ezek korábban nem történtek meg, de ilyen a futball. Örülök, hogy Mahir Saglik két gólt szerzett. Csak nyolc hete van itt, de már megfelelő erőnléti állapotba került. Megérdemelte ezeket a gólokat, bízom benne, hogy a folytatásban is jó teljesítményre lesz képes. Az volt a célunk, hogy futásra kényszerítsük őket, ezt jól megoldottuk. A második félidőben kontrolláltuk a mérkőzést, ha meglőjük a negyedik gólt, nyugodtabb lett volna a vége.

forrás: vasasfc.hu

Teodoru Vaszilisz, MTK: Aki kilátogatott a Fáy utcába, az jó mérkőzést látott. Jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, lendületensen játszottunk. A beadásokra nem figyeltünk eléggé, nem koncentráltunk rendesen, ez megbosszulta magát, és ez elkísért minket a mérkőzés végéig. Nem volt ma benne a meccsben a döntetlen, de a futball ilyen. Féltettek minket a csütörtöki avatótól a fáradtság miatt, de azt gondolom, a játékosok jó állapotban voltak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, amiket ki is hagytak. Egy pontot mindenképpen megérdemeltünk volna.

forrás: mtkbudapest.hu


Budapest Honvéd – Újpest

Marco Rossi, Honvéd: Ha nem is volt ma látványos meccs, de taktikára, iramra nem lehetett panasz. Figyelembe véve, hogy az Újpest hogyan játszott a Ferencváros ellen, elmondhatjuk mi teljesen ki tudtuk kapcsolni a játékukat. Mindenre felkészültünk, célratörően futballoztunk, domináltunk, jobban játszottunk. Sajnáljuk, hogy döntetlenre volt ez csak elég.. Sok támadásunkat csak szabálytalanul állították meg, ezért sok szabadrúgáshoz jutottunk. Sajnos ezekkel a szabadrúgásokkal nem tudtunk élni, kivéve eggyel. Az első félidőben is volt egy szép figura, ezt illett volna berúgni, de kapufa lett.

Nebojsa Vignjevicsm, Újpest: Az 1-1-es döntetlen mindkét csapat számára korrekt végeredmény. Ez a meccs nem szemet gyönyörködtető futballt hozott; sok harcot, küzdelmet és munkát láthattunk a pályán. Három hét szünet után versenyhelyzet nélkül legmagasabb színvonalon tartani a játékosokat nehéz feladat és ez a mai játékunkon látszódott. Agresszív volt ma a Honvéd, rengeteg egyéni szituációt megnyertek, innen jött az egyenlítés is. Az egy pont a mi részünkre nagyon jó. Gratulálok a játékosainknak. Legjobbakat kívánom a Honvédnak és Marco Rossinak!

forrás: honvedfc.hu

Olvasói sztorik