Magyar foci

Két és fél év után ismét otthon az MTK

Nagy nap a mai a fővárosi klub életében…

Az MTK Budapest labdarúgócsapata közel két és fél év után léphet ismét hazai környezetben pályára: csütörtökön este a portugál Sporting elleni gálamérkőzéssel avatják fel az új Hidegkuti Nándor Stadiont.

A régi Hidegkuti-stadionban 2014. május 31-én játszotta utolsó meccsét a kék-fehér együttes, amely akkor 2-0-ra legyőzte a Kaposvári Rákóczit Bese Barnabás duplájával. A találkozóra minden olyan futballistát meghívtak, aki valaha viselte a klub mezét, ők külön szektorban kaptak helyet.

A második világháborúban lerombolt és 1947-ben újjáépített létesítmény bontását ezt követően kezdték meg. Azóta a Budapest Honvéd és a Vasas pályáján, illetve Dunaújvárosban játszotta hazai mérkőzéseit az MTK. Tétmérkőzésen október 22-én „debütál” az új aréna, amelyben az újonc Gyirmót lesz az MTK ellenfele.

Az új, 7.5 milliárd forintból felépült stadion – amelyet a korábbihoz képest kilencven fokkal elfordítottak – alapkövét 2015. november 16-án, a klub alapításának 127. évfordulóján tették le. A stadion az európai szövetség (UEFA) 3-as kategóriájú létesítményének felel meg, ahol utánpótlás-, illetve felnőtt női válogatott mérkőzéseket, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-selejtezőt is lehet rendezni.

A játéktér olyan technológiával készült, melynek lényege, hogy a természetes gyepszőnyegbe összesen 20 millió darab műanyag szálat helyeztek el. Ezt a fajta, úgynevezett hibrid gyepszőnyeget alkalmazzák többek közt a liverpooli Anfield Roadon, a manchesteri Old Traffordban, vagy éppen a milánói Giuseppe Meazza Stadionban. Ezen kívül a világítás is speciális, hiszen a hagyományossal ellentétben az új Hidegkuti Nándor Stadiont LED-rendszerrel szerelték.

Deutsch Tamás klubelnök szeptemberi ismertetése szerint Európában egyedül az Arsenal otthona, az Emirates Stadion rendelkezik ezzel a két rendszerrel – hibrid gyepszőnyeg és LED-pályavilágítás – együtt. Kiemelte, Magyarországon elsőként az MTK-nál alkalmazzák a szigetországban hagyományos megoldást, miszerint a kispadok nem a játéktér mellett helyezkednek el, hanem a nézőtér első sorában ülnek majd a cserejátékosok és a szakmai stáb. Az új Hidegkuti Stadionban 5014 ülőhelyet alakítottak ki, ezek közül 34-et a mozgássérültek számára.

Ahogy az MTI összeállításából kiderül, az MTK ellenfele azért a Bajnokok Ligája-szereplő Sporting Lisboa lesz a csütörtök esti avatóünnepségen, mert a kék-fehérek az 1964-es KEK-döntőben éppen a portugál csapattal találkoztak. A mérkőzésről a két klub képviselői két éve állapodtak meg azon a találkozón, amelyet az antwerpeni Bosuil Stadionban rendeztek a finálé ötvenéves évfordulója alkalmából. A döntős párharc első felvonását még a brüsszeli Heysel Stadionban rendezték, a 3-3-as végeredmény miatt viszont megismételt találkozóra volt szükség, ezt aztán Antwerpenben Joao Morais szögletből szerzett góljával 1-0-ra nyerték a portugálok. Ez volt az első alkalom, amikor magyar csapat európai kupadöntőben szerepelt.

A stadionavatóra és a mérkőzésre eredetileg szeptember 21-én került volna sor, ezt módosították később október 12-ére. A találkozó végül a jóm kippur miatt került 13-ára, mivel a zsidó hívőket megtérésre hívó ünnep idén október 11-12-re esik.

Olvasói sztorik