A magyar válogatott két mérkőzés után egyetlen ponttal áll csoportjában a világbajnoki selejtezősorozatban, ami kevesebb, mint amire számítottunk. Mondhatni, sokkal kevesebb: a legtöbben úgy kalkuláltak a sikeres és emlékezetes Eb-szereplés után, hogy Feröeren nehéz, de kötelező győzelmet aratunk, hazai pályán pedig a csoport második helyéért vívott harcban „ügydöntő” is lehet Svájc legyőzése, de legalább egy pont megszerzése. Ebből lett egy feröeri iksz, majd egy hazai vereség a svájciaktól – és máris komoly hátrányban vagyunk.
Bernd Storcknak most elsősorban nyilván mentálisan kell felráznia a csapatot, hiszen egy fájó, 89. percben kapott góllal elszenvedett vereség mindig kihat a lelkiállapotra. De közben a kapitány nyilván azt is tudja, szakmailag is változtatni kell pár dolgon. Bármennyire is tetszetősen és a szurkolók számára szimpatikus felfogásban játszott a magyar csapat Svájc ellen, az eredmény (ha szám szerint nem is) ugyanúgy vereség, mint például az Eb-n, amikor „szépen haltunk meg” Belgiummal szemben. És a két meccs megmutatta a legnagyobb problémánkat is: a magyar válogatott jelenleg még akkor is „kiscsapat”, ha felvállalja, hogy nagycsapat módjára játszik.
Merjünk kicsik lenni
Lettországba úgymond menetből utaztunk, ami annyiban szerencsés, hogy nincs idő túlgondolkodni a pénteken történteket. De a következtetéseket le kell vonni. A magyar csapat a két vb-selejtezőn próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét, nem alkalmazkodott az ő játékukhoz – de maradéktalanul egyik találkozón sem sikerült megvalósítani az elképzeléseket. Mindenekelőtt azért nem, mert a védekezésbe igen komoly hibák csúsztak be. És nem csak az egyéni, tehát nem bekalkulálható bakikról van szó. A magyar válogatott Dárdai Pállal azon az úton indult el annak idején, ami a kiscsapatok talán egyetlen lehetséges módszere: hátulról felépített, a védekezés stabilitását mindennél fontosabbnak tartó „minimalista” stílus. A védekezés messze nem csak a védőket jelöli, az egész csapatnak részt kell vennie benne.
Ez a játékstílus azért volt kedvező és logikus, mert rövid idő alatt is eredményt hozott: Dárdai nem kért olyat a játékosoktól, aminek megvalósításához hosszabb gyakorlás, folyamatos építkezés kellett volna. Nem érdekelte, ha a labda az ellenfélnél van, akkor sem, ha az ellenfél nem portugál vagy svájci kaliberű csapat. Így győztük le kétszer 1-0-ra Finnországot és (már részben Storckkal) küszködve-küzdve Feröert, amely eredmények nélkül a pótselejtező nem jött volna össze. Helsinkiben tavaly júniusban Tőzsér Dánielt leszámítva gyakorlatilag a mai csapat alapemberei voltak ott a pályán – az állomány adott, a biztonsági játék viszont a múlté, Storck az építkező-támadóbb felfogás híve, amiben a védőknek is szerepük van.
Személyi kérdések
Csakhogy például Fiola Attila őszi szerepeltetése egyértelműen tévedésnek tűnik… A Videoton hátvédje a legelső Eb-meccs óta egészen szeptemberig sérült volt, egyetlen meccsen sem lépett pályára, közben átigazolt, de új csapatában nem azon a poszton játszik, ahol a válogatottban. Sem a támadásokat nem képes segíteni a korábbi szinten, sem a védekezése nem stabil, aminek Svájc ellen sajnos végzetes következményei lettek. Ha lehet hinni a híreknek, Rigában Bese Barnabás kezdhet a helyén, ami logikus változás, bár nyilván azt is jelzi, a játékfelfogásunkban nem várható változás.
Ugyancsak probléma, hogy Gera Zoltánnak egyszerűen nincsen alternatívája – lenyűgöző, amit a 37 éves klasszis alázatban, futómennyiségben, játékban produkál, de ha Storckot valóban a jövő csapatának építése érdekli és nem elsősorban a világbajnokság, lassan megoldást kell találni erre a kérdésre, akár a szerkezet átalakításával. Kérdés, a lettek elleni meccset tekinthetjük-e már kísérletezési lehetőségnek, vagy még (két forduló után) a pontgyűjtés a legfontosabb, mert nagyon kellene az első győzelem.
A harmadik komoly probléma Dzsudzsák Balázs helyzete, és ez megint nehezen kezelhető helyzet, hiszen a legértékesebb és egyik legrutinosabb magyar játékost nem lehet kihagyni. De tény, az arab futballba szerződött szélső messze van csúcsformájától, mentálisan is. Feröeren mintha a helye sem lett volna meg a csapatban, Gera hiányában időnként visszalépett mélységi irányítónak, de az nem az ő posztja. Svájc ellen pedig a szélen is halvány volt. Formán kívül is játszania kell, mert nem nagyon van terv a pótlására, a jelek szerint.
Elég lesz az 1-0 is, srácok!
Persze, Lettországban sem várjuk el a sziporkázó játékot a csapattól, a feröeri szenvedés valószínűbbnek tűnik – itt kell visszakanyarodni az elején említett tavalyi meccsekhez. Dárdai Pál válogatottja kétszer gyűrte le a hajrában szerzett góllal Finnországot, olyan meccseken, amelyek gyakorlatilag a kezdő sípszótól fogva arról szóltak, hogy valahogyan egyetlen gólt be kell gyötörni – és közben egyet sem kapni. Ez a mentális erőt igénylő, nem elsöprő, de dominanciára törekvő játék szükséges ma este is – plusz visszatalálni a védekezésünk egyensúlyához. Mert akármilyen büszkeség is olvasni az ellenfelek elismerő nyilatkozatait, legyen szó Portugáliáról, Belgiumról vagy Svájcról, tény, hogy 2016-ban a magyar csapat eddig egyetlen meccset nyert meg, Ausztria ellen, az Eb-n.
Egy keményen küzdő, akár „csúnyán” futballozó válogatott, amelyik aztán a hajrában egy Gera, Stieber vagy Dzsudzsák-góllal (más is behelyettesíthető) 1-0-ra nyer, többet jelentene most, mint egy labdabirtoklásban domináns, de hátul életveszélyes csapat. Persze, ha úgy vesszük, a három pontot megkapnánk egy 4-3-as győzelemért is.
