Hrutka János háromszor is játszott Svájc ellen válogatott találkozón, és mindegyik meccsre jó szívvel emlékezhet vissza, igaz, csak egy volt közülük nagyválogatott-mérkőzés. Az 1996-os, atlantai olimpia előtt ugyanis a Dunai Antal vezette olimpiai csapat tagjaként lépett pályára a selejtezőben ellenük, Budapesten és Svájcban is mi nyertünk, utóbbi meccsen 3-2-re, a legvégén megfordítva a találkozót.
Aztán az olimpiai csapat több játékosa átkerült a nagyválogatottba, igaz, kicsit később, az emlékezetes 1997-es 1-12-es vb-pótselejtező után. Bicskei Bertalan kezdte újraépíteni a csapatot, amelyben az atlantaiak közül Hrutka is helyet kapott. A 98-as évet szépen abszolválta a válogatott, utolsó meccsén az üllői úton simán, 2-0-ra győzte le a svájciakat.
– Őszintén szólva, igen kevéssé emlékszem arra a találkozóra, de azt tudom, hogy nagyon jól indult az a megfiatalított magyar válogatott. Sajnos kicsit későn: még 1996-ban szó volt róla, hogy az olimpiai csapat magjával Dunai Antal továbbviszi az A-válogatottat, de a szövetségben végül amellett döntöttek, hogy Csank János és az idősebb generáció kapja meg az esélyt. Így aztán mi csak a Jugoszlávia elleni nagy vereségek után kerültünk előtérbe – emlékezett vissza Hrutka a Rangadónak az akkori időkre.
– Ott jól kezdődött valami, de hát a nemzetközi erőviszonyok olyanok voltak már akkor is, hogy aztán nem nagyon volt esélyünk kijutni egy világversenyre. A svájciaknál azon a novemberi találkozón jobbak voltunk, de azóta náluk rengeteget fejlődött a futball, az utánpótlás-nevelésben is előttünk járnak, így ma már egyértelműen ők az esélyesek – tért rá a pénteki vb-selejtezőre Hrutka János.
Az egykori válogatott hátvéd nem kertel: szerinte a pontszerzésnek is örülnünk kell Shaqiriék ellen, mert Svájc játékosállománya sokkal erősebb a magyarnál.
– Nagy sikerként könyvelném el a döntetlent. Ez a realitás, még ha a Feröeren elvesztett pontokat pótolni is kellene. De az egyébként remek szereplést hozó Európa-bajnokságon is láthattuk, hogy az élmezőnyhöz tartozó csapatok előttünk járnak. A magyar játékosok többsége nem ahhoz a tempóhoz szokott, amit ezek a válogatottak diktálnak. Nagyon kellemesen meglepődnék és boldog lennék, ha le tudnánk győzni Svájcot.
– A klubcsapataink sajnos visszahelyezték ősszel a magyar futballt és a szurkolókat a valóságba. Azoktól a játékosoktól, akik idehaza edződnek és játszanak hétről hétre, nem várható el, hogy a magasabb lécet is megugorják, ezt nem bántásból mondom. Nekünk egyetlen nemzetközi sztárunk sincsen. Csapatmunka van, ami sokat számít, de a mostani csapat mintha még keresné az arcát. Az idősebb játékosokat nem könnyű pótolni, a fiatalokon lesz a sor, viszont még nem érzem, hogy elbírnak a nemzetközi követelményekkel. Nagyon szorítok a csapatnak, de nem a győzelem a realitás – mondta végül Hrutka, aki hozzátette, ezzel együtt is lehet, hogy a helyszínen szurkol majd a Storck-csapatnak.
