Svájc futball-válogatottja sokáig nem igazán versenyezhetett a világszínvonalat illetően a fantasztikus alpesi adottságú kis ország téli sportolóival, vagy akár lovassport-klasszisaival. A hőskorban ugyan ott voltak az első világversenyeken, az 1920-as olimpián döntőt is játszottak és az 1934-es és 38-as világbajnokságon megszerzett hetedik helyük is szép eredmény – a híres „svájci retesz”, mint taktikai újítás (plusz egy ember besegített a védelemnek, szabadabb pozícióban) pedig annak idején komolyan hozzájárult a sportág evolúciójához. Elsősorban a védekezés hatékonyabbá tételével, ami jelzi, milyen karaktereket hordozott a svájci futball: megbízható, de nem éppen látványos játék, célszerűség.
Puskásék esete „Doxáékkal”
Ahogy nőtt a sportág népszerűsége és az erős csapatokat felvonultató országok száma, a svájci válogatott rendre lemaradt a világversenyekről. Negyven (!) éven át nélkülük rendezték a világbajnokságokat – ez volt az időszak, amikor a magyar és a svájci futball között legszélesebbre nyílt az olló, hiszen mi a 60-as években a közvetlen elitben voltunk. 1939-től 1994-ig egymás után tizennyolc meccsből tizenhétszer (!) vertük őket, akadt ezek között egészen durva zakó is (8-0, 7-4), a sokáig legemlékezetesebb találkozó az az Európa Kupa-meccs volt, amiből Hofi Géza emlékezetes műsorszámot kerekített: 2-0-ra vezettek a svájciak, aztán Puskásék villámgyorsan fordítottak 4-2-re.
Még az utolsó, nyomokban sikereket tartalmazó magyar futball-korszakban is simán jobbak voltunk a kissé jellegtelen svájci válogatottnál, 1984-ben és öt évvel később is 3-0-ra vertük őket a Népstadionban. De ez már az utolsó sikereink egyike ellenük, mert a kilencvenes évekkel, a magyar foci totális mélyre zuhanásával egy időben a svájci futball megerősödött, a válogatott pedig életjeleket mutatott. Mire legközelebb találkoztunk, 1994-ben már ők nyertek, azóta pedig hat egymás elleni találkozóból egyet tudtunk megnyerni.
Nyilasitól Chapuisat-ig
Akadt néhány emlékezetes selejtező is a magyar-svájci közös történelemben. Az 1982-es világbajnokság előtt a Népstadionban 80 ezer néző tombolt a 3-0-s magyar győzelem után, ami az utolsó előtti lépcső volt a kijutáshoz. Nyilasi, Fazekas, Törőcsik: ilyen játékosaink csak nekünk voltak akkor, Svájcnak nem. Amikor legközelebb találkoztunk velük tétmeccsen, már fordult a kocka. A Népstadionban Illés és Kiprich góljaival a 72. percben 2-0-ra vezettünk, mégis döntetlen lett a vége, a visszavágón pedig 3-0-ra kikaptunk. Ciriaco Sforza és Kübilay Türkyilmaz személyében az ismertebb játékosok már náluk játszottak, Svájc ki is jutott a 96-os Eb-re, ellentétben velünk.
Türkyilmaz a következő sorozatban, az 1998-as világbajnokság selejtezőjében is a végzetünk lett. Ekkor Csank János volt a kapitány, és Zürichben a 83. percig tartottuk a 0-0-t, ám a csatár végül eldöntötte a meccset – a budapesti találkozón pedig az újkori svájci futball első igazi nemzetközi klasszisa, a Dortmund sztárja, Stéphane Chapuisat egyenlített a legutolsó percben. Azóta csak két barátságos meccset játszottunk Svájccal, egyszer mi nyertünk, egyszer ők – közben viszont felnőtt egy olyan generáció náluk, amely egyenként jóval magasabban jegyzett játékosokból áll.
Sztárok, sztárok, de…
A mostani svájci válogatott legnagyobb sztárjai az európai top-ligákból érkeznek. Granit Xhakáért nyáron fizetett 45 millió eurót a Arsenal a Mönchengladbachnak (és egyelőre igen prímán szerepel az ágyúsokkal, igaz, jobbára csak csereként beállva), de a Juventussal BL-döntőt is játszó Lichsteiner, az egyik legértékesebb szélső védőnek tartott wolfsburgi Rodriguez, vagy a 19 éves, nagy klubok radarján szereplő schalkés Embolo sem azon a szinten játszik, ahol a magyar csapat játékosainak többsége. És a sérüléséből most felépült Shaqirit sem kell bemutatni (bár ő épp egy pocsék formában lévő Stoke Cityvel küszködik a Premier League-ben).
Svájc egyelőre afféle „majdnem”-sztárcsapat: a világversenyeken nem tudja átlépni a saját árnyékát. Hiába váltotta a 2008-as, hazai rendezésű Eb után (melyen először a nagy tornák történetében, házigazdaként nem jutott tovább a csoportjából) Jakob Kuhnt Ottmar Hitzfeld, sem a 2010-es, sem a 2014-es vb nem hozott nagy áttörést, csak majdnem. Ha tovább is ment csoportjából, legkésőbb a nyolcaddöntőben elbukott Svájc, ahogy idén az Európa-bajnokságon a lengyelek ellen, 11-esekkel. Recept tehát van ellenük: a szívós, szervezett csapatjáték ellen nem könnyen boldogulnak. Igaz, az Európa-bajnok Portugália legyőzése után az önbizalmukkal aligha lesz gond a budapesti mérkőzésen.
