Magyar foci

Hibrid gyepszőnyeg, LED-es pályavilágítás – mindez szurkolói kártya nélkül

Deutsch Tamás sajtótájékoztatóján sok részletet elárult az MTK új stadionjáról, valamint a kapu mögött elhelyezkedő falról is beszélt.

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott az MTK Budapest elnöke, dr. Deutsch Tamás az Új Hidegkuti Nándor Stadion működéséről, a megnyitóünnepségről, valamint az OTP Bank Liga mérkőzések jegy- és bérletárairól, és a kedvezményekről.

Elsőként rögtön reagált a kapu mögött található falakkal kapcsolatos negatív kritikákra. Kiemelte, hogy minden véleményt tiszteletben tart, főleg akkor ha ízlésbeli kérdésekről van szó. Viszont szerinte sokkal könnyebben lehetne véleményt mondani valami olyasmiről, amit már láttak az emberek saját szemükkel a helyszínen. Éppen ezért szeretettel meghív minden sportszeretőt a stadion megnyitójára.

– Akkor sem lenne semmilyen probléma, ha esetleg Torghelle Sándor száz lövése közül egy nem menne kapura. Hét és fél méter az alapvonal és a kapu mögötti fal közötti távolság, ami előtt egy labdafogó háló lesz elhelyezve, így nem lesz gond a visszapattanó labdákkal sem. Az eredményjelzők állapotában sem lesz kár, hiszen az is háló mögött található, és fém védőrendszerrel is védett, így nem lehet benne kárt tenni, még akkor sem, ha közelről rábikázzák a labdát – reagált az internet által kreált kritikákra, majd az új stadion főbb újításairól is szót ejtett.

– Korszerű, modern, nemzetközi összehasonlításban is színvonalas technológiát alkalmazó stadion, amely minden tekintetben megfelel a nemzetközi szabványoknak. Eredeti, különleges építészeti megoldásokat alkalmazó épület. A stadion gyepszőnyege egy olyan technológiával lett kiépítve, amely lényege, hogy a természetes gyepszőnyegbe 2×2 cm-es területeken, összesen 20 millió szál műanyag szálat helyeztek el a fűbe. Ez tehát egy hibrid gyepszőnyeggel rendelkező stadion, ami a természetes fű és a műfű házasságából fakad, ilyet alkalmaznak már többek között a Liverpoolnál, Manchester Citynél, Manchester Unitednál vagy például a San Siróban is. A hagyományos világítási rendszerrel szemben egy LED-világítási rendszert sikerült kiépíteni a pályára. Ez a pályavilágítási rendszer Európában meglehetősen kevés helyen működik – vázolta fel Deutsch Tamás.

Az MTK-elnök még egy érdekességgel szolgált: a kispadok nem a játéktéren, hanem a lelátó első soraiban lesznek megtalálhatók, ez a szigetországban már régóta jellemző megoldás. Ezután az Új Hidegkuti Stadion jegyárairól is beszélt.

A legolcsóbb jegy- és bérletárak a mozgássérültek számára érhetők el a 2016/17-es szezon hátralévő hazai mérkőzéseire. Ők meccsenként 1300 forintért válthatnak belépőt, a szezon egészére a bérlet pedig 7500 ft-ba kerül. Ezen kívül a legolcsóbb jegyárat az MTK törzsszurkolóinak (B1-B2-es szektor) szeretné biztosítani a klub. Meccsenként 2250 Ft, a szezonbérlet pedig 13.000 ft, erről személyesen egyeztettek a szurkolói csoportok képviselőivel.

– Az MTK vezetése úgy döntött, hogy szurkolói kártya nélkül is beléphetnek a nézők a “B” jelölésű oldalra. Aki viszont rendelkezik szurkolói kártyával, az 4900 forintos jegyáron léphet be ezekbe a szektorokba, aki pedig nem váltja ki a kártyát, az személye igazolására alkalmas irattal 8800 forintért tud helyet foglalni. A kapuk mögötti jegyek már évtizedek óta elkeltek – folytatta viccesen Deutsch Tamás.

Harmincegy kereskedelmi értékesítésre szánt Sky Box található a stadionban, amennyiben ezekben teltház van, közel négyszáz néző láthatja onnan a meccseket. 5014 főre alkalmas a stadion összbefogadó képessége. Bajnokok Ligája vagy Európa Liga meccseket nem lehet majd a stadionban játszani. A tulajdonosa a magyar állam, az MTK pedig a vagyonkezelője – árulta el az elnök, majd elmondta, hogy összesen 7,5 milliárd forintból építették fel a kék-fehérek új otthonát.

Újságírói kérdésre Deutsch Tamás azon tervét is elárulta, hogy 2020-ra legkésőbb 4000-es átlagnézőszámot akar elérni az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

– Nagy hangsúly van azon, hogy minél több család látogasson ki, szülő és gyerek együtt nézze a meccseket. Bízunk benne, hogy a kényelmesebb a szolgáltatás és jobb foci több nézőt csábít ki a lelátókra. Ha nem jön ki több néző, akkor rosszul végeztük a munkánkat, egyértelmű cél a nézőszám növekedése, felfelé akarjuk húzni a magyar átlagot – zárta a sajtótájékoztatót Deutsch Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.