Magyar foci

A magyar bajnokságban már bizonyítottak, jöhetnek a sokkal nagyobb kihívások?

A Rangadó.hu megvizsgálta, mely légiósok nőhetik ki rövid időn belül az NB I-et, és igazolhatnak magasabban jegyzett bajnokságba.

Az utóbbi években a Ferencváros két játékosa, Somália és Muhamed Besic külföldi topbajnokságba való igazolása jelentette a legnagyobb szenzációt légiósfronton. Az előbbi a francia Toulouse gárdájába igazolt 2015-ben, és azóta is az első csapat keretének a meghatározó tagja, míg utóbbi 2014 nyarán váltott a világ egyik legerősebb bajnokságának számító angol Premier League-be, az Evertonhoz. A Rangadó.hu összeszedett öt olyan aktív légióst a magyar első osztályból, akik ha huzamosan tudják nyújtani közelmúltbeli és jelenlegi jó formájukat, akkor könnyedén bekövetkezhet karrierjükben az az előrelépés, ami a fent említett két focistának sikerült.

Cristian Ramírez

Kétségkívül az NB I egyik, hanem a legjobb balhátvédje a hatszoros ecuadori válogatott Cristian Ramírez. 2015 januárjában érkezett a Ferencvároshoz a német másodosztályú Düsseldorftól kölcsönben, fél év alatt pedig egyből kulcsjátékossá nőtte ki magát a Fradinál, amely rögtön véglegesítette is a szerződését tavaly nyáron. A Transfermarkt.de adatai alapján a magyar bajnokság harmadik legértékesebb játékosa holtversenyben, piaci értéke 1,2 millió euró. A még mindig csak 22 éves hátvédet az előző szezon álomcsapatába is beszavazta a Hivatásos Labdarúgók Szervezete, az idei Copa Américán pedig az USA ellen is bizonyíthatott a negyeddöntőben.

Souleymane Diarra

A marokkói Wydad gárdájából szerezte meg tavaly nyáron az Újpest FC a 21 éves középpályást, a felnőtt csapatban azonban csak idén márciusban mutatkozhatott be az MTK ellen. Azóta szinte kirobbanthatatlan a lilák kezdőjéből, a legjobb formáját pedig ebben a szezonban mutatta meg a mali játékos, hiszen egyértelműen vezéregyénisége a negyedik kerületieknek. Idén már három gólnál és egy gólpassznál jár, illetve rengeteg trükknél, hiszen a szélső legnagyobb erősségei közé mindenképpen a cselezőkészsége tartozik, sok gondot okozott már az ellenfél védőinek. Az InStat értékei alapján Diarra volt csapata legjobbja legutóbb a Ferencváros ellen, valamint az első fordulóban a Honvéd ellen is, ezen felül pedig még hatszor a második legjobb volt az újpesti játékosok között.

Loic Nego

A francia utánpótlás-válogatottak ranglétráját végigjáró Loic Nego először 2013-ban került az NB I-be, akkor még az Újpest játékosaként ismerhettük meg. Először az AS Romától, majd a Charlton Athletic-től került kölcsönbe a Megyeri útra a hátvéd, végül pedig 2015 nyarán szintén az angol együttestől szerezte meg a Videoton. A székesfehérváriaknál is hamar alapember várt belőle, piaci értéke pedig 400 ezer euróról 700 ezer euróra ugrott a Transfermarkt adatai alapján. Az idei szezonban minden egyes bajnokin elejétől a végéig a pályán volt, védőfeladatait szinte tökéletesen látta el, mellette pedig két gólpasszt is kiosztott. Az InStat adatai alapján tizenegy alkalommal került be az előző szezon fordulóinak álomcsapatába, idén eddig háromszor szolgált rá erre az elismerésre.

Michal Nalepa

A 2014. évi nyári átigazolási szezonban szerezte meg a Wisla Kraków-tól a Fradi a lengyel középhátvédet, akit akkor 300 ezer euróra, jelenleg már 700 ezer euróra taksál a mértékadó Transfermarkt. A belső védő eleinte még nem volt alapember a zöld-fehéreknél, aztán egyre fokozatosabban került előtérbe, mára már pedig kirobbanthatatlanná vált a kezdőcsapatból.

Asmir Suljic

A 25 éves villámgyors szélső 2013-ban igazolt Újpestre Boszniából. Cseleivel és gyorsaságával hamar közönségkedvenccé vált új csapatában. Hatvanszor húzta magára a lila-fehér felszerelést, ezeken a meccseken pedig 20 gólpasszt osztott ki és 4 gólt jegyzett, a fanatikusok nem örültek 2015-ben, amikor Suljic elhagyta a csapatot és a Videotonba igazolt. A székesfehérváriaknál sem kellett sokat várni arra, hogy nevét olvashassák a kezdőcsapatban. A piros-kékeknél eddigi 42 fellépésén 3 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott. Az előző idényben 9-szer került be az InStat álomcsapatába, az idén egyelőre ez kétszer sikerült neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.