Magyar foci

Egy kézzel született, mégis futballozik

Konkoly Viktor nem szereti, ha sajnálják.

A 19 éves Konkoly Viktor koraszülöttként egy kézzel látta meg a napvilágot. Imád iskolába járni, jövőre érettségizik. Építész vagy lakberendező szeretne lenni, ez minden álma. Kedvenc tantárgya a földrajz, futballozni pedig három hónapja, barátja hívására kezdett el. Azt mondja, nagyon jól döntött.

– A legjobb barátom a St. Mihály U19-es csapatában kapus, az ő mérkőzéseire jártam. Ő javasolta, hogy próbáljam meg, nincs vesztenivalóm. Sokáig nem mertem megkérdezni, hogy csatlakozhatok-e hozzájuk, végül a nyáron leküzdöttem magamban ezt a félelmet – mesélte a Délmagyarországinterjújában.

– Eddig általában balhátvédként számított rám az edzőm, de szívesen játszom a középpályán is, mert szeretem megszűrni az ellenfelek támadásait. Balszélsőként, futóként érzem magam azonban a legjobban, az eddigi legnagyobb sikereim is ehhez a poszthoz fűződnek.

Amikor a korosztályos csapat 11-2-re győzött a Tömörkény ellen, Konkoly Viktor szerezte csapata első és harmadik gólját. Mindkétszer szöglet után fejelt a kapuba. Amikor először pályára lépett, nagyon izgult.

– Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz egy csapat mezében pályára lépni. Még a kezdősípszó pillanatában is borzasztóan izgatott voltam, azonban úgy éreztem, hogy nincs vesztenivalóm. Miután arra gondoltam, hogy olyan lesz, mint ha a grundon játszanék a haverokkal, megnyugodtam.

Hozzátette: volt egy-két szurkoló, aki beszólogatott neki, hogy mit keres a pályán, de ezeket a hangokat szerencsére jól ki tudta zárni. Egyébként is csaját magának akar bizonyítani.

– Lássam azt, hogy helyt tudok állni egy kézzel is ebben a sportágban. Én így tanultam meg járni, írni, olvasni, közösségekhez alkalmazkodni. Nincs szégyellnivalóm, mindig odateszem magam, és játszom egy jót. Teljes értékű embernek érzem magam. Aki úgy gondolja, hogy rossz az élete, gondoljon rám, vagy azokra a parasportolókra, akik Rióban küzdöttek. Voltak, akiknek hiányzott mindkét végtagjuk, mégis küzdöttek a céljaikért.

Elmesélte azt is, hogy az általános iskola harmadik osztályáig volt egy srác, aki mindig piszkálta. Hiába szóltak rá a tanárok, nem hagyta abba.

– Végül egy verekedéssel rövidre zártuk a témát, utána békén hagyott. Hálás vagyok, hogy teljes életet élhetek, elvégre van egy nagyszerű családom, egy csodálatos barátnőm, focizhatok, és még a tanulmányi eredményeim is jók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.