Magyar foci

Király Gábortól is tanult a Sampdoria új magyar kapusa

Hutvágner Gergő a Manchester Unitednél is megfordult, most pedig egyik példaképe, Gianluigi Buffon hazájába szerződött – tizenhat évesen.

Legutóbb januárban írtunk a Vasas fiatal tehetségéről, Hutvágner Gergőről, aki akkor tért haza Manchesterből, ahol sokat ígérő próbajátékon, edzéseken vett részt a Unitednél. Az angliai szerződés igen közel volt, végül mégsem jött össze, de nem nagyon volt ideje és oka ezen keseregni, ugyanis szinte rögtön utána másik európai topliga nagy hagyományú klubja érdeklődött iránta – és ezúttal meg is lett a szerződés. A Vasas Kubala Akadémiáról indult fiatalember a Sampdoria szerződtetett kapusa lett.
– Az a cég, amelyikkel szerződtem a menedzselésemet illetően, felhívta a figyelmet rám a Sampdoriánál, nem sokkal utána pedig Portugáliában játszottunk négy meccset a korosztályos válogatottal, ahol én védtem Svájc ellen, ott megnéztek a Samp képviselői. Aztán kimentem néhány napra edzeni, próbajátékra. Akkor már körbevezettek a városban – meséli a Rangadónak a fiatal kapus. Aki hamar meggyőzte az olaszokat.

– A Ferencváros által szervezett népligeti nemzetközi tornán, a Future Talent Cup-on már én védtem négy meccsen a Sampdoria U17-ben, utána kimentünk hozzájuk családostul, megmutatták a lakást és az iskolát is. Német iskolában fogok tanulni. Olaszul már tanulok egy magántanártól, remélhetőleg ebben is fejlődni fogok, németül és angolul is beszélek, jól jön még egy nyelv – mondta a jövőre több értelemben is készülő fiatalember.
– Az első három héten az U19-esekkel fogok edzeni, a bajnokságban elvileg U17-ben védenék, de remélem, meg tudok ragadni a nagyobbaknál – ezt már a következő lépcsőfokkal kapcsolatban magyarázza Hutvágner Gergő. A manchesteri lehetőséget már nem siratja, annál is inkább, mert nem rajta múlt, hogy végül nem jött össze.
– A Manchester Unitednél is úgy volt, hogy maradok, de aztán teljes stábváltás történt, az új igazgató és kapusedzők pedig nem is ismeretek, szinte azt sem tudták, hogy én ott jártam. Nem volt okom megbánni így sem – állítja.
A sok edzés és utazás között persze azért az Európa-bajnokságot is figyelemmel követte, és a kérdésre, hogy melyik kapus teljesítménye tetszett neki a legjobban, magától értetődően vágja rá, másodperc gondolkodás nélkül:
– Király Gabié… Szerencsére már találkoztam vele személyesen is, beszélgettünk is kicsit. Szerepeltem a Fülöp Márton emlékére létrehozott kapustáborban, ahol ő is ott volt. Hatalmas inspirációt jelentett a számomra. Sokat kérdeztem tőle, olyanokat is, hogy például az öltözőben irányítja-e a csapattársakat vagy inkább csendesen készül, hogyan kommunikál a pályán, mindenben igyekszem tanulni tőle.
Gergő másik kedvence Gianluigi Buffon, akivel akár szintén találkozhat még személyesen a Serie A-ban, persze, ahhoz nagyon iparkodnia kell odaérni a Sampdoria nagycsapatának keretébe. De épp ez a célja.
– Szerintem azért volt jó döntés a Samp, mert nevelő klub, nem vásárolni akar elsősorban. Reményeim szerint két-három éven belül odakerülhetek a felnőtt keretbe, most is van ott egy 17 éves litván kapus. Ő lehet a vetélytársam. Szeretnék minél előbb debütálni az első csapatban. Július 21-én utazunk ki, a munka pedig 25-én kezdődik. Már nagyon várom – tette hozzá a nagy kalandra induló tizenhat éves magyar kapus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.