Magyar foci

Válogatott védőt igazolt a Vasas

Vaskó Tamás újra az angyalföldieket erősíti.

A Vasas FC hivatalos honlapján számol be arról, hogy a harminckét éves, tizenkétszeres válogatott védő, Vaskó Tamás 2+1 éves szerződést írt alá a piros-kékekkel.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a szerződés aláírását követően nyilatkozott a klub honlapjának.

– Nagyon örülünk Tamás érkezésének. Amikor a 2016/17-es keret kialakításáról beszélgettünk, akkor Michael Oenning vezetőedző kifejezett kérésére, a szakmai stáb javaslatára és az ügyvezetés teljes egyetértésével Vaskó Tamás volt az egyik olyan játékos, akit mindenképpen szerettünk volna leigazolni. Kívánunk neki sok sikert, és hogy ugyanolyan vezére legyen a Vasas csapatának, mint korábbi együtteseinek is.

Vaskó Tamás nyolc évesen az ESMTK-ban kezdte pályafutását, ott fedezte fel őt Siposné Lénárt Edit, aki amikor átkerült a Vasashoz, több játékos társaságában Tamást is magával vitte.

– Ekkor tizennégy éves voltam. Onnantól kezdve végigjártam a Vasasban az utánpótlás csapatokat. Akkor azonban az Euroleasing cég a Vasas utánpótlásából átvonult Újpestre. Nekem is felajánlották a váltás lehetőségét. Így kerültem a lilákhoz – emelte ki Vaskó.

– Voltam a Bristol City játékosa az angol másodosztályban a 2007-2008-as idényben , majd rögtön a következő szezont az olaszországi Avellino csapatában töltöttem, szintén a másodosztályban, ahol 30 találkozón szerepeltem. Erősségeim? Kiemelném a kommunikációt. Ugyanis végigbeszélem a mérkőzéseket, ezzel is próbálom társaim munkáját segíteni. Erős vagyok a párharcokban, legyen szó fejről, vagy testről. Jónak tartom indításaimat is mindkét lábbal, de a kapu előtt is veszélyt tudok jelenteni úgy fejjel, mint lábbal. Természetesen vannak fejleszteni valóim is, de ezekre nem szeretném felhívni az ellenfelek figyelmét. Örömmel térek vissza Angyalföldre, ahol meghatározó éveimet töltöttem. Remélem, hogy hasznára tudok lenni nevelőegyesületemnek és sok örömet okozok majd játékommal a csapat szurkolóinak – zárta a nyilatkozatát a Vasas új igazolása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.