A neveket ismerjük, tudjuk, ki volt Orth, Schlosser, Zsák, Sárosi – a 20. század elejének, a futball hőskorának nagy magyar dicsősége mégis ritkábban kerül reflektorfénybe, mint az ötvenes-hatvanas évek sikerei és a közelmúlt. Az egyik legtájékozottabb szociológus-futballtörténész, Szegedi Péter most változtathat ezen: Az első aranykor – a magyar foci 1945-ig című könyve az igényes futballbarátok számára alapmű lehet.
– A könyvet elsősorban azoknak a futballszurkolóknak ajánlanám, akik érdeklődnek nem csak a sportág múltja, hanem a magyar történelem iránt is. A könyv ugyanis nem hagyományos sporttörténeti munka, nem „adattár”, nálunk szokatlan, de egyetlen csapatösszeállítás sem szerepel benne. A labdarúgásban zajló mélyebb folyamatokra összpontosít, kiderül, hogy született a Fradi-MTK rivalizálás, hogyan lett nagy csapat az Újpest, miképp alakult ki a profizmus, de képet kapunk a vajaskenyér-túrák, a bundázás világáról, ahogy a huliganizmus kialakulásáról is. Épp ezek miatt úgy gondolom, hogy a múlt iránt érdeklődő, szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat, akik egyébként nem követik a labdarúgás eseményeit – mondta a Rangadónak Szegedi Péter, aki futballtörténészként, szociológusként, közgazdászként is közelít a labdarúgáshoz. Könyve alighanem e többféle nézőpont miatt lesz ritka csemege a sportbarátoknak.
Szegedi Péter első élménye az 1982-es világbajnokság volt. 1996-ban egy „Futball és identitás” című Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott szeminárium hatására kezdett a szurkolói kultúrával, majd a futballtörténelemmel foglalkozni.
– Történeti érdeklődésemnek köszönhetően először a régi idők focijának világát akartam megismerni. Teltek hónapok, s azt vettem észre, hogy belefeledkezek a húszas-harmincas évek újságjaiba. Teljesen ismeretlen, de nagyon érdekes világ tárult fel előttem, mely teljesen magával ragadt.
Húsz év alatt sem tudtam átlépni az 1945-ös korszakhatárt, ebből a témából doktoráltam, és ezt az időszakot mutatja be a most megjelenő második könyvem is
– meséli az indíttatásról.
Az „aranykor” kifejezés a magyar futballban két „ezüstös” sikert takar, az 1938-as és 1954-es vesztes vb-döntőn szereplő magyar válogatottak a világ legjobbjai közé tartoztak. A könyvben értelemszerűen az elsővel foglalkozik részletesebben a szerző, de korántsem csak a nemzeti tizenegyeket vizsgálja.
– Azt szerettem volna, ha az olvasó egy komplex képet kap az Aranycsapat előtti magyar labdarúgásról, melybe épp úgy beletartoznak a kiemelkedő eredmények, a Jimmy Hogan által kialakított futballstílus, azaz a skót alapokon nyugvó Duna menti iskola, de említhetem a stadionépítéseket (melyek európai összevetésben is kiemelkedőnek számítottak), vagy a profizmus kialakulását is (a kontinensen Ausztria és Csehszlovákia után 1926-tól nálunk indítottak harmadikként hivatásos bajnokságot). Sokáig én is úgy gondoltam, az 1938-as világbajnoki ezüst jelentette az első aranykor csúcspontját, ma már látom, hogy nem így van: ha le akarjuk szűkíteni, mikor beszélhetünk első aranykorról, elsősorban a tízes évekre kell gondolnunk.
Mai szemmel el tudjuk képzelni, hogy az első világháborút megelőző években Skócia és Anglia után Magyarországon jártak legtöbben válogatott mérkőzésekre?
A hagyományok ismerete, a folyamatosság a futballkultúrában ugyanolyan fontos, mint a történelemben, véli Szegedi Péter, ezzel válaszolva a kérdésre: mi az, ami a mai futball kedvelői számára fontos lehet Schlosser, Orth vagy a korabeli nagy magyar edzők történetében?
– Továbbgondolnám a kérdést: mitől fontos egy mai magyar embernek Szent István vagy Mátyás király alakja? Evidensnek találjuk a választ, ők a mi hőseink, a múltunk, akikre büszkék vagyunk, identitásunk részét képezik. Orth, Schlosser és Sárosi pedig a futballmúltunk részei, ők jelentik a gyökereket, ahonnan kinőtt a magyar labdarúgás. Persze ettől többről is szó van. A könyv bevezetésében idézem Sebes Gusztáv 1955-ös sorait: „Aki azt hiszi, hogy közel hatvanéves labdarúgó kultúránk és a mai nagyszerű eredményeink között nincs összefüggés, az súlyosan téved. Domonkos, Zsák és Plattkó után Szabó és Háda már a Domonkosék tudásával gyarapodva védte kapuját, s Grosics kifutásaiban lehetetlen meg nem látni Szabó kirohanásait, sőt mezőnybeli fejeseit. Így végig lehetne elemezni a posztokat egészen a balszélsőig.” Sajnos ma már nem tudunk ilyen futballhősöket felmutatni, tény ugyanakkor, hogy van, ami tovább él a régi idők focijából. Nem tartom véletlennek, hogy ma a magyar szurkolók a technikás és nem a rakkolós labdarúgást látják igazán „szépnek”.
Szegedi Péter könyvében természetesen a történelem is megjelenik a futball hátterében, vagy éppenséggel beleszólva a futball sorsába. Hiszen a vizsgált időszak a nagy világégések korszaka, a magyar történelem tragikus szakasza.
– Két fontos időszakot kell kiemelnem, először is az első világháborús vereséget.
Európa egyik legszegényebb országából a legkiválóbb labdarúgók egy jobb élet reményében tömegesen hagyták el Magyarországot,
és kapcsolódtak be az ekkor kialakuló európai futballgazdaságba. A magyar futballnak ez óriási veszteséget okozott, ugyanakkor ma már büszkeséggel mondhatjuk, hogy labdarúgóink kiemelkedő szerepet játszottak az európai labdarúgásban. A kontinens legnagyobb klubjai foglalkoztattak magyar játékosokat és edzőket. A másik ilyen történelmi fordulópont a harmincas évek végéhez köthető, amibe nem csak a futball árjásítása tartozott bele, hanem az állam fokozott részvétele is a sportágban. Az állam ugyanis nem a negyvenes évek végétől, hanem már a harmincas évek közepétől megjelent a labdarúgásban – teszi hozzá a szerző.
Szegedi Péter Az első aranykor című futballtörténeti könyve várhatóan június elején kerül az üzletekbe, korábbi munkáiról a szerző közösségi oldalán találhatnak olvasnivalót.
