Magyar foci

Durván többet ér az elefántcsontparti keret a magyarnál

Pénteki vendégünk két legértékesebb játékosa többet ér, mint a komplett harmincas magyar keret.

Afrika egyik legtöbbre tartott válogatottja lép pályára Magyarország ellen pénteken este Budapesten. Több értelemben is: Elefántcsontpartot a játékosai képessége és piaci értéke alapján is az elithez sorolhatjuk a kontinensen, legjobb játékosai pedig az európai klubfutballban is alaposan feltornázták értéküket. A transfermarkt.com portál által megállapított (olykor nyilván nem teljesen pontos) adatok alapján Elefántcsontpart mostani kerete több mint kétszeresét éri a magyar válogatotténak. Ráadásul úgy, hogy ők huszonhármas, mi harmincas kerettel készülünk egyelőre, ez alapján számoltuk az összértéket.
Tízzel kevesebben is a dupláját érik, ehhez még tegyük hozzá, hogy a keretükben van pár játékos, akinek nincs fenn a honlapon a becsült értéke – és azt is, hogy a két legismertebb sztárjuk, Yaya Touré és Gervinho nem lesz itt Budapesten: ketten együtt nagyjából 31 millió eurót érnek, annyit, mint a komplett magyar válogatott…
Az arfrikaiak legértékesebb játékosa a Manchester City támadója, Wilfried Bony, akinek nem volt éppenséggel csúcsszezonja az idei és a hírek szerint Pep Guardiola érkezésével készülhet a távozásra. De 23 milliós árával így is magasan a legdrágább a válogatottban, 15 millióval előzi a Villarealban annál pompásabb szereplést produkáló Eric Baillyt. Nem nehéz kiszámolni, ők ketten is többe vannak, mint Magyarország csapata en block.

Viszont a keret többi tagja nincs látványosan többre értékelve az értékesebb magyaroknál, sőt, akad a mieink keretében olyan futballista, aki az értékesebbek közé tartozna Elefántcsontpart keretében. Dzsudzsák Balázs 6,25 milliós becsült értékével Bonny, Bailly és a Bornemouth csatára, Max Alain Gradel után a negyedik legtöbbet érő játékos lehet a pályára lépők között, de a Legia Warszawa csapatával pazar szezont futó Nikolics Nemanjanál sem sokan érnek többet odaát. A nagy különbséget a két említett sztár mellett a keretek „maradéka” jelenti: Elefántcsontpart futballistái többnyire a mieinknél magasabban jegyzett bajnokságokban játszanak (a magyar NB I-ben futballozókhoz képest különösen), így ha nem is csillagászati az áruk, de többet érnek, mint magyar kollégáik.
A francia, spanyol, német angol, belga és holland ligákból is van a vendégek keretében futballista, míg nálunk csak Kleinheisler László, Szalai Ádám és a negyedik számú kapus, Megyeri Balázs játszik (vagy nem játszik) jegyzett sorozatban. Nem az értékszámok, hanem ez alapján mondhatjuk igazából, hogy esélyesebb a vendégcsapat – szerencsére a pályán nem a becsült érték és a statisztika, hanem a pillanatnyi forma, a szervezettség és a hozzáállás dönthet.
Az afrikai együttesben összesen tizenhárom játékos értéke éri el az egymillió eurót, a mienkből kilencé (érdekes, hogy az itthon játszó Dibusz Dénes is köztük van), kétmillió fölött nekik nyolc, nekünk három játékosunk van (Dzsudzsák, Nikolics, Szalai). Mindkét keretben a csatárok a legértékesebbek, ahogy az általában lenni szokott: Elefántcsontpart támadó szekciója 42,5 millió, Magyarországé kicsit több, mint 17,5 milliót ér.

A két válogatott játékosainak becsült értéke (euróban)

MAGYARORSZÁG
Kapusok: Király Gábor (Szombathelyi Haladás) 250 ezer, Dibusz Dénes (Ferencváros) 1,2 millió, Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország) 500 ezer, Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország) 1,5 millió
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC) 750 ezer, Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország) 800 ezer, Bese Barnabás (MTK Budapest) 350 ezer, Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország) 750 ezer, Juhász Roland (Videoton FC) 1 millió, Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC) 75 ezer, Lang Ádám (Videoton FC) 700 ezer, Pintér Ádám (Ferencváros) 650 ezer, Korcsmár Zsolt (Vasas) 600 ezer, Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország) 750 ezer, Korhut Mihály (Debreceni VSC-Teva) 450 ezer
Középpályások: Elek Ákos (Diósgyőri VTK) 600 ezer, Gera Zoltán (Ferencváros) 500 ezer, Nagy Ádám (Ferencváros) 1 millió, Vida Máté (Vasas) 200 ezer, Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország) 600 ezer, Sallai Roland (Puskás Akadémia FC) 250 ezer
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország) 6,25 millió, Stieber Zoltán (1. FC Nürnberg – Németország) 1,3 millió, Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország) 800 ezer, Szalai Ádám (Hannover 96 – Németország) 2,5 millió, Németh Krisztián (al-Garafa – Katar) 1,4 millió, Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország) 3,5 millió, Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia) 700 ezer, Böde Dániel (Ferencváros) 800 ezer, Lencse László (Újpest FC) 400 ezer
ELEFÁNTCSONTPART
Kapusok: Sylvain Gbohouo (TP Mazembe) 200 ezer, Badra Ali Sangare (AS Tanda) nincs adat, Abdoul Karim Cisse (SC Gagnoa) n.a
Védők: Abdoulaye Bamba (Dijon FCO) 1 millió, Mamadou Bagayoko (St Truidense VV) 500 ezer, Eric Bailly (Villareal) 8 millió, Simon Deli (Slavia Prague) 1,25millió, Constant Djakpa (Eintracht Frankfurt) 1,25 millió, Wilfried Kanon (ADO Den Haag) 1 millió, Lamine Kone (Sunderland AFC) 900 ezer, Tiémoko Konate (Sparta Prague) 750 ezer
Középpályások: Victorien Angban (St Truiden VV) 1 millió, Yao Serge N’Guessan (AFAD) 800 ezer, Assane Gnokou (Inter Milan) 700 ezer, Jean Michaël Seri (OGC Nice) 3,5 millió, Ismaël Diomande (SM Caen) 2,5 millió
Támadók: Wilfried Bony (Manchester City) 23 millió, Jonathan Kodijia (Bristol City FC) 2,5 millió, Thomas Toure (Girondins Bordeaux) 1,5 millió, Max Alain Gradel (AFC Bournemouth) 8 millió, Salomon Kalou (Hertha Berlin) 4,5 millió, Giovanni Sio (Stade Rennais) 3 millió

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik