Az M1 Ma Este című műsorának vendége volt Orosz Pál, a Ferencvárosi TC vezérigazgatója, aki többek között értékelte az elmúlt évet, valamint a Bajnokok Ligája-célkitűzésről is szót ejtett.
– Az elmúlt 5 év munkájának gyümölcse a bajnoki cím és a kupagyőzelem. Thomas Doll és a stáb, a játékoskeret és az a háttér, ami jelenleg a Ferencvárosnál van, mind közrejátszott ebben a szép szezonban. Ehhez természetesen az is kellett, hogy a riválisok a bajnokság elején botladozzanak, nekünk pedig minden sikerüljön, de ha azt nézzük, hogy 18 ponttal vezettünk a téli szünet előtt, most pedig 21 pont előny lett a végén, akkor elégedettek lehetünk, hiszen őszi és tavaszi bajnokok is lettünk – kezdte az értékelést Orosz Pál.
– Nagyon fontos lépés számunkra a Bajnokok Ligája. Nem vagyunk kiemeltek, ezért sajnos nehéz helyzetbe is kerülhetünk, hiszen kaphatunk rögtön olyan ellenfeleket, mint a Celtic vagy a Dinamo Zagreb. Szeretnénk bejutni a BL-csoportkörbe, de azért legyünk reálisak, hiszen a Ferencváros költségvetése nagyon messze van azoktól a csapatokétól, amelyek tavaly bejutottak a főtáblára. A legalacsonyabb költségvetés volt kétszer akkora, mint a miénk. De azt is láttuk tavaly, hogy kisebb pénzből gazdálkodó csapat is ki tud ütni gazdagabbat, hiszen a Zeljeznicar is ezt tette ellenünk – folytatta a vezérigazgató, aki elmondta, hogy Thomas Doll természetesen marad az együttes élén, illetve szót ejtett a várható átigazolásokról is.
– Szerintem egyáltalán nem kell tartani attól, hogy jelentősen átalakul a keret. Azonban játékosmozgások mindig vannak, és most is lesznek, hiszen ez egy üzlet is, figyelembe kell venni a klub és a játékosok érdekeit. Abban az esetben, ha egy játékos olyan ajánlatot kap, ami számára mind szakmailag, mind anyagilag előrelépés, a klub számára pedig egy olyan bevételi forrás, amiből egy jó új játékost tudunk arra a posztra igazolni, akkor meg kell fontolni ezeket, természetesen a szakmai stábbal egyeztetve. Csatárt akarunk igazolni, és a védelmünket is meg kell erősíteni. Sajnos Gera Zoli és Hajnal Tomi sem lesz fiatalabb, úgyhogy el kell gondolkozni azon, hogy akármilyen jól játszanak, az ő pótlásukra is néhány éven belül szükség lesz – zárta az interjút Orosz Pál, aki még hozzátette, hogy a következő szezonban is a bajnokság, illetve a Magyar Kupa megnyerése a cél, és örülne, hogy ugyanúgy, ahogyan az idén, jövőre is játék nélkül hódítanák el a Szuperkupát.