Magyar foci

Életük meccsére készülnek az újpestiek

Bardhi még sohasem játszott kupadöntőt; Lencse kudarcként élné meg az ezüstérmet.

Szombat este rendezik meg a Magyar Kupa döntőjét, ahol a két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros mérkőzik meg a Groupama Arénában. Nem is olyan régen, április végén találkozott egymással a két csapat, akkor 2-2-es döntetlennel zárult a kilencven perc az Üllői úton. Ezúttal azonban sokkal nagyobb lesz a tét, hiszen 90 vagy 120 perc után valamelyik csapat a fellegekben érezheti magát.

Enis Bardhi, az újpestiek légiósa szerint a csapat már teljesen készen áll a mérkőzésre, és mióta véget ért a Videoton elleni találkozó, csakis a kupadöntő lebeg a szemük előtt.

– Egy bajnoki mérkőzést és egy kupadöntőt nem lehet összehasonlítani. A Fradinak kiemelkedő játékosai vannak, de az utóbbi évek egymás elleni eredményei erőt adhatnak nekünk, és pozitívnak kell lennünk. Emellett szerintem annak sincs egyáltalán jelentősége, hogy a Ferencváros hazai pályán játszhat. A szurkolóink szenzációsak, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hangosak lesznek majd, sőt, az is lehet, hogy hangosabbak lesznek, mint a zöldek. Az ő segítségükkel fogjuk megnyerni a kupát – árulta el várakozásait a középpályás a Rangado.hu-nak.

– Még soha nem játszottam kupadöntőt, ez lesz az első alkalmam, éppen ezért az eddigi legfontosabb mérkőzés következik a pályafutásomban. Remélhetőleg kezdő leszek, és hozzásegítem a csapatot a végső győzelemhez – zárta nyilatkozatát az Újpest albán származású, macedón labdarúgója.

A lilák támadója, Lencse László azon a bizonyos legutóbbi, áprilisi mérkőzésen betalált a Fradi ellen, és szombaton is mindenképpen gólt vár magától.

– A kapu előtti koncentráció lesz a döntő, valamint védekezésben is kiegyensúlyozottnak kell lennünk, hiszen mindenki ismeri a Ferencváros jó képességű támadóit. Nehéz előre megmondani, hogy sokgólos mérkőzés lesz, vagy óvatosabban lép fel mindkét csapat, és igazából nekem az is mindegy, ha csak egy gólt rúgunk, csak verjük meg a Fradit. A zöldek ellen minden ziccert meg kell majd becsülnünk, szerintem 1-2 helyzetem lesz, azokat kell majd jól kihasználnom, egy gólt mindenképpen várok magamtól – nyilatkozta honlapunknak a csatár.

– Jó állapotban érzem a csapatot, habár tegnap egy kemény edzésen vettünk részt, úgyhogy ha holnap lenne a mérkőzés, akkor talán még egy kicsit fásultabbak lennénk, de szombatra már minden tökéletes lesz. Az ezüstérem egyértelmű kudarc lenne, hiszen itt Újpesten mindenki azt várja, hogy megnyerjük a kupát. A szurkolóinkat csak így tudjuk kárpótolni a rosszul sikerült bajnoki véghajráért. Ha szombaton nem nyerünk, akkor az egész szezon kárba vész – mondta befejezésül Lencse László, aki a bajnokságot végül hét találattal zárta.

Olvasói sztorik