Magyar foci

Bréking! Gera az Eb után is folytatja

A Fradi játékosa nagyobb sikernek tartja a magyar válogatott kijutását a kontinensviadalra, mint azt, hogy a Fulhammel Európa-liga-döntőt játszott.

– Voltak olyan időszakok, amikor nem gondoltam, hogy ez megadatik majd számomra, éppen ezért nagyobb sikernek élem meg, mint amikor Európa-liga-döntőt játszottunk a Fulhammel – mondta az Eb-szereplés kapcsán Gera a Hit Rádiónak adott interjúban.

A 37. születésnapját pénteken ünneplő Ferencváros-középpályást arról is kérdezték, nem bánja-e, hogy nemzetközi karrierje véget ért. – Szép éveket töltöttem Angliában, de nem bánom, hogy hazajöttünk – jelentette ki Gera. – Nagy sikerek adódtak számomra azóta itthon is: a Fradival kupagyőztesek vagyunk, megnyertük a bajnokságot, az Európa-bajnokságra is kijutottunk, és én is stabilan ott vagyok a válogatottban. Lehet, hogyha kint maradtam volna, akkor már nem lehetnék válogatott, úgyhogy nagyon jól alakult a hazatérésem.

Európa-bajnoki esélyeikkel kapcsolatban Gera úgy vélte, Ausztria és Portugália köztudottan erős, ám mellettük a sokak számára ismeretlen Izland csapata is az, eredménysoruk tekintélyt parancsoló.

Saját pályafutásával kapcsolatban Gera azt mondta, talán meglepő, de a folytatást tervezi.

– Most ahogy gondolkodom, már igazából azt remélem, hogy nem az Eb-szereplés lesz a pályafutásom megkoronázása – folytatta. – Ha a Fradival bejutnánk a Bajnokok Ligája csoportkörbe, az ugyanolyan siker lenne, úgyhogy egyelőre nem szeretném magam visszavonultatni. Tele vagyok tervekkel és célokkal, szeretnék minél tovább játszani, persze az nem lenne jó, ha a végén lekiabálnának a szurkolók a pályáról.

Gera hozzátette, az aktív foci után is a sport mellett maradna, edzőként és szakkommentátorként is szeretné kipróbálni magát.
A labdarúgó szerint jó, hogy német edzői vannak mind a Fradiban, mind a válogatottnál. Szerinte profi mentalitást és futballkultúrát lehet tőlük tanulni, miközben mind Berndt Storck, mind Thomas Doll figyelembe veszi a magyar mentalitást és az itteni körülményeket.

– Az edzői szakma ma már nem csak a csapat összeállításáról és az edzésekről szól, de az sem igaz, hogy a játékos karrierje kizárólag az edzőkön múlik – így Gera Zoltán. – Sőt, ez elsősorban a játékoson múlik. Fontos a tehetség, azonban a szorgalom és a mentalitás sokkal meghatározóbb.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik