A legmeglepőbb húzásnak tartották sokan a Magyarország-Horvátország mérkőzés előtt, hogy Bernd Storck Korhut Mihályt rakta a kezdőcsapatba. Az első számú balbekk, Kádár Tamás sérülése miatt persze logikus volt a lépés, de a Debrecen játékosa Storcknál korábban még a keretben sem szerepelt. Most viszont igazolta, lehet rá számítani, márpedig a kapitánynál a pályán mutatott teljesítmény a lényeg.
– Mivel Kádár Tomi csütörtökön hazautazott, már akkor tudtam, hogy a kezdőben szerepelek, egész héten úgy készültem. Eleve szerettem volna játszani a mérkőzésen, így nem ért váratlanul a helyzet. Mentálisan úgy készültem, hogy pályára lépek – mondta a Rangadó megkeresésére Korhut, aki nem izgulta túl a dolgot, pedig utoljára Pintér Attilánál szerepelt mérkőzésen is a nemzeti csapatban.
– Egészséges drukk szokott bennem lenni, de sem a pályán, sem a magánéletben nem vagyok izgulós típus. Annak idején, norvég meccsek előtt volt két összetartás, az elsőre behívott Bernd Storck, a másodikra nem. Természetesen reménykedtem, hogy eljön az időm, mondta a kapitány is, hogy Kádár Tamás mögött vagyunk hárman a posztra, aki a legjobb teljesítmény nyújtja, az fog játszani – tekintett vissza az előzményekre a DVSC játékosa.
A folytatás még nem ismert, ha Kádár felépül, lehet, hogy ismét ő lesz az első számú jelölt a posztra, de Korhuit ezen sem „filózik” sokat. Ha jól teljesít a bajnokikon, úgyis képben marad.
– Előre nem gondolkodom, mi lesz, ha Kádár Tomi felépül, eddig is lehetett látni, hogy Storcknál azok játszanak, akik a legjobb teljesítményt nyújtják. Van még nyolc vagy kilenc meccsünk a szezonban a Debrecennel, úgy fogom fel, ennyi esélyem lesz a bizonyításra. A Loki jó tavaszi rajtja sokat segített nekem is, mert húzzuk egymást a csapattal. Az elmúlt fordulókban volt egy kis megtorpanás, de egyénileg jól ment a játék, szerencsére a kapitány is így látta – fogalmaz a hátvéd.
Megilletődöttséget nem lehetett látni rajta, ahogy a csapaton sem: nem csak játékban, de mentálisan is felvették a versenyt a klasszisokból álló horvát csapattal. Sőt, ha kellett, beleálltak a keménykedésbe is a néha meglehetősen paprikás hangulatú találkozón.
– A horvátokról kaptunk egy személyekre lebontott elemzést, mindenkit átnéztem, mindenkire külön készültem. Ők is olyan emberek, mint mi, még ha világklasszisok is, szembe kell szállni velük. Valóban nem barátságos meccs volt, hanem felkészülési, mind a két csapat nyerni szeretett volna. Harcosak voltak, volt adok-kapok. Mandzukic különösen keményen játszott, engem is lerúgott egyszer. Utána én is oda tartottam neki, csak hogy tudja, hol van… Az első félidőben kicsit talán tiszteltük a horvátokat, megilletődöttek voltunk, de ahogy teltek a percek, láttuk, hogy ellenük is képesek vagyunk játszani, nem kel megijedni. A félidőben az edző is felspannolt minket, nagyobb lett az önbizalmunk. Ez látszott a folytatásban – meséli Korhut, aki elégedett volt a saját teljesítményével és a gratulációk alapján úgy érzi, mások is így voltak vele. De garanciát ez sem jelent a továbbiakra nézve.
– A visszajelzések alapján is úgy érzem, jól ment a játék, de majd a kapitány dönti el, hogy behív-e vagy nem a továbbiakban. Mindent megteszek, hogy behívjon. Úgy gondlom, még az ilyen szintű meccsekre is fel lehet készülni az NB I-ben játszva, hiszen voltunk páran a csapatban, akik itthonról kerültünk be most is és nem vallottunk szégyent – tette hozzá Korhut Mihály. Az Európa-bajnoki tervekről egyelőre csak röviden beszél, persze, mint mindenkinek, neki is megvannak az álmai a csapat és a saját jövőjét illetően is:
– A portugálokat senkinek nem kell bemutatni, Izland is jól szerepelt a selejtezőkön, Ausztria is nagyon jó játékerőt képvisel. De semleges pályán játszunk velük és fel leszünk spannolva… Az Európa-bajnokság mindenkinek nagy lehetőség, rengeteg megfigyelő lesz a lelátókon. Jó lenne beállni, megmutatni magam és bizonyítani, hogy helyt tudnék állni egy külföldi bajnokságban. Sok gratulációt kaptam az elmúlt napokban, a városban is sokan kérdeznek a válogatottról. Szeretném innen folytatni a következő mérkőzéseken.