Légiósok

A hó az úr: elmaradt Baloghék bajnokija – FOTÓK

Idegenben lépett volna pályára a Palermo...

Az olasz másodosztályú Palermónak szombat délután 15 órától lett volna jelenése a Parma vendégeként. A találkozó ugyanakkor elmaradt, a reggeli intenzív havazás miatt a pályát nem tudták megfelelő állapotba hozni – derül ki Palermania posztjaiból.

Messi végig ezt nézte?
Na melyik magyar város neve virított a stadionban a Barca meccsén?
Átigazolás
Patthelyzet! Ugyanazt a játékost akarja leigazolni a Real Madrid és a Barcelona
Edzőt kereshet a Fradi?
Az eddigi legnagyobb név hívja Thomas Dollt

– Nagyon sajnálom, hogy nem játszhatunk ma mérkőzést a Parma ellen, hiszen remekül felkészültünk, de nyilvánvaló, hogy a mostani időjárási körülmények mellett tilos lenne játszani. Hiszem, hogy jó döntés született, azért játszol meccset, hogy futballozhass, nem pedig azért, hogy nem. Jelen pillanatban nem tehetünk mást, a figyelmünket a jövő szombati, Frosinone elleni meccsre fordítjuk, amely szintén nagyon fontos lesz nekünk, és amelyikre a lehető legjobban felkészülünk majd, csakúgy, ahogy mindig szoktunk – nyilatkozta Tedino, a vendégek mestere.



Olvasói sztorik