Légiósok

Serie A: Nagy Ádám óriási esélyt kaphat

Komoly változás várható Bolognában.

A Corriere di Bologna értesülése szerint úgy tűnik, Roberto Donadoni valószínűleg távozik a vezetőedzői posztról a szezon végén.

Ezt olvastad már?
Sallói góljánál azt sem tudta az ellenfél, hol a labda – VIDEÓ

A szakvezető 2015 októberében érkezett Delio Rossi helyére, de előbb a 14., majd a 15. helyen végzett csapatával, most pedig a 13. helyen áll, és legutóbbi kilenc meccséből hetet elveszített. A korábbi szövetségi kapitánynak a mostani idényt követően is van egy éve a szerződéséből.

A cikk szerint a klubvezetők már a következő évad előtt szeretnének frissíteni szakmailag, vagyis az 54 éves Donadoni az idény végén távozik, még akkor is, ha együttese addig a javulás jeleit mutatja.

Állítólag már tavaly is a menesztését fontolgatták a kirúgását, de helyette egy évvel hosszabbítottak vele.

Nagy Ádám egy új edzőnél visszatérhetne a kezdőcsapatba Fotó: Europress/AFP

A magyar válogatott Nagy Ádám az első idényében alapembernek számított Bolognában, a mostani szezonban viszont szinte alig játszik, ezért remélhetőleg pozitív fejlemény lenne számára az edzőváltás.

Olvasói sztorik