Légiósok

Dárdai elismerte, jogos volt a büntető a Hertha ellen

A nyeretlenség ellenére elégedett a vezetőedző.

A Hoffenheim 1-1-es döntetlent játszott Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC otthonában a német bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.

Ezt olvastad már?
Fegyvert fogott edzőjére a sértődött játékos; döntött Ronaldóról a Real; továbbra is kapós a Fradi légiósa

‒ Az első félidőben egészen a kapott gólig irányítottuk a játékot, taktikailag jól teljesítettünk. Utána néhány kaotikus perc következett, a második félidőben pedig 4-4-2-es hadrendre váltottunk. Úgy gondolom, a vendégek egy kicsit küszködtek ezzel, több helyzetünk volt, bár Thomas Kraftnak a végén meg kellett mentenie minket ‒ nyilatkozta Dárdai.

A berliniek legutóbb december közepén nyertek bajnoki meccset, azóta három döntetlen és egy vereség a mérlegük.

‒ Véleményem szerint igazságos a döntetlen, és mindkét félnek elégedettnek kell lennie vele. Persze, valamikor el kellene kezdenünk ismét győzni.

Dárdai Pál az újabb pontvesztés ellenére sem elégedetlen Fotó: Carmen Jaspersen/DPA/AFP

A Hoffenheim – amelyben Szalai Ádám kezdőként hetven percet játszott – az első felvonásban büntetőből volt eredményes. Dárdai először ragaszkodott hozzá, hogy az esetről nem hajlandó beszélni, később azonban elárulta, jogosnak tartja a tizenegyest, ráadásul a játékvezető elmagyarázta neki a helyzetet.

Olvasói sztorik