Légiósok

Most kiderült, Salzburgban miért ragaszkodtak Szoboszlaihoz

Bizonyos dolgokban európai szinten is kiemelkedő.

A 17 éves középpályás, Szoboszlai Dominik 2021-ig szóló profi szerződést kapott az osztrák bajnok Red Bull Salzburgtól. A játékos menedzsere, Esterházy Mátyás a Sport TV csütörtöki, Mai helyzet című műsorában nyilatkozott, és elmondta, a játékos európai szinten is kimagasló technikai képességű, és ha néhány év múlva például egy kínai és egy liverpooli ajánlat közül kellene választania, vörösbe öltözne.

Ezt olvastad már?
A Fradi edzőjével fenyegetik az egyik honfitársát a Bundesligában

A menedzser szerint a fiatal a játékos sikerrel veszi majd a kihívást, hogy a felnőtt kerethez csatlakozik Salzburgban, és jellemezte is ügyfelét.

„A technikai képzettsége és a játékintelligenciája talán európai szinten is kiemelkedő, emellett olyan mentalitása van, amilyet nagyon ritkán látok. Talán ez a legfontosabb erőssége” – vélekedett.

Hozzátette, Dominiknak az édesapja, Szoboszlai Zsolt a nevelőedzője, ami szerencsés egybeesés, mert rengeteg időt töltöttek együtt.

A mostani szerződés 2021-ig szól, de már a jövőben is gondolkodik a menedzser.

Szoboszlai Dominik karrierje eddig töretlenül ível felfelé Fotó: fc-liefering.at

„A futballban nem lehet tudni, mit hoz a holnap, de alapvetően most hosszútávon gondolkodunk Salzburgban, Dominik és a család is rengeteg támogatást kapott szakmai szinten a klubtól, úgyhogy nagyon jó helyen van, és az elkövetkező másfél-két évben annyit fog tudni fejlődni, hogy talán már komolyabb dolgokról is lehet beszélni” – mondta Esterházy Mátyás.

Felvetődött az a teoretikus kérdés, ha majd lejár Szoboszlai szerződése, és két ajánlat közül választhat, egy magasabb fizetést kínáló kínai, vagy egy alacsonyabb összeget kínáló liverpooli ajánlatot fogadna el?

„Soha nem a pénzt tartottuk szem előtt, ezért tart most itt Dominik. Sokan tanácsolták, hogy ne Ausztriába, ne csak a Salzburgba igazoljon, de mi végig kitartottunk amellett, hogy ez jó döntés lesz. Egyelőre úgy látszik, hogy ez be is jött. Visszatérve Kínára és a Liverpoolra, én azt gondolom, Dominiknak inkább vörösben kellene játszania” – részletezte.

Elárulta azt is, hogy a klubnál is elégedettek, hogy ebben az életkorban egy ilyen magasan jegyzett játékos hosszútávon elkötelezte magát mellettük.

Esterházy felhívta a figyelmet a Red Bull Salzburg akadémiáján pallérozódó 2002-es születési magyar tehetségre, Major Sámuelre is, aki nagyon komoly jövő előtt állhat.

„Van még a magyar labdarúgásnak olyan tehetsége, aki akár Salzburgban, akár Európa más országában megállná helyét, és ellentétben sokakkal, én azt gondolom, ez a magyar futball jövőjét szolgálja” – jelentette ki.

Olvasói sztorik