Légiósok

Szalai Ádám szerint kevés a kimagasló játékos az NB I-ben

Pedig rengeteg pénz áramlik a magyar fociba.

A Hoffenheim magyar válogatott csatára, Szalai Ádám hosszú interjút adott a német Kickernek. A 30 éves támadó az ősszzel három hónapot kihagyott combsérülés miatt, és Sandro Wagner Bayernbe igazolásától függetlenül sem érzi úgy, hogy társa távozása miatt ő lenne a Hoffenheim első számú csatára.

Szalai arról is beszélt, hogy bár számukra hízelgő, de szomorúnak tartja, hogy a Bundeligában az ellenfelek zöme beáll ellenük védekezni. Továbbá elmondta, hogy a Hoffenheimhez hasonló csapatok – melyeket fiatal vezetőedző irányít – teljes máshogy, a labdabirtoklásra építve próbálnak játszani.

OLVASTAD?

Paintsil súlyos betegségéről vallottak a Fradinál

A Kicker újságírója a magyar válogatott világbajnoki selejtezős szerepléséről is kérdezte a támadót.

– Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz Svájccal és Portugáliával egy csoportban, de olyan vereségeket is szenvedtünk, amelyeket nem szabadott volna. Évek óta ugyanaz a probléma: túl kevés kimagasló tudású játékos szerepel a honi bajnokságban – mondta Szalai, akitől azt kérdezték, hogy ez azért van-e, mert kevés pénz áramlik a magyar fociba.

– Nem, nagyon jól finanszírozzák a magyar futballt. Ennek ellenére kevés tehetséget nevelnek ki a klubok. Nem véletlenül, hogy külföldi szakembernek kell irányítania a válogatottat – mondta Szalai.

Szalai szerint kevés a kimagasló játékos az NB I-ben Fotó: AFP/Kisbenedek Attila
Olvasói sztorik