Légiósok

Guzmics Richárd marad Kínában – hivatalos

A válogatott védő az NB I-es ajánlatairól, valamint Leekens kapitányról is nyilatkozott a Rangadónak.

Az előző szezont a kínai élvonalban szereplő Jenpien Funde csapatánál töltötte a magyar válogatott alapembere, Guzmics Richárd, akinek az idény végén lejárt a szerződése a klubbal. A 30 éves belső védőt az ősz folyamán az olasz Pescara és az angol Nottinghammel is szóba hozták, ám a Rangadónak adott exkluzív interjújában elárulta, további egy évig a Jenpien játékosa marad, mellyel a tavalyi kiesés után egyértelműen a feljutás a cél.

– A klub vezetői az évad közepén már leültek tárgyalni velem a jövőről. Akkor nagyon korrekt ajánlatot kaptam a részükről, amire szóban elköteleztem magam – kezdte Guzmics Richárd. – A szezon végén, a hazautazásom előtt ismét szóba került a szerződésem a vezetők részéről, és én, tartva a szóbeli egyezséget, döntöttem a maradás mellett. A klub és a csapat részéről is folyamatosan éreztem a szezon alatt, hogy számítanak rám és bíznak bennem, ami számomra nagyon fontos. Sajnos nem sikerült a célt elérni, de az új keret kialakításának terveiből látható, hogy a terv egyértelműnek tűnik, ami nem más, mint visszajutás.

– A sajtóban több híresztelés is megjelent: tényleg voltak más ajánlatai is? Az NB I-ből is kapott megkeresést?

– Az ősz folyamán már több megkeresésem is volt, de a kinti lehetőségeket és a szóbeli egyezséghez tartva magam, nem változtattam meg a döntésemet, annak ellenére, hogy módom nyílt volna a váltásra. Az magyar első osztályból is kaptam ajánlatot, de ahogy az előbb már elmondtam, maradtam a döntésem mellett. A téli szünetben hazai és vidéki Haladás-meccsen is voltam, és meglátogattam Krakkóban a volt csapatomat. Találkozva a volt csapattársakkal, vezetőkkel, szurkolókkal, mindkét helyen éreztem, hogy visszavárnak, ami nagyon jó érzéssel töltött el. A terveimet illetően szeretnék még a következő években is külföldön játszani, amennyiben lehetőségem lesz, de ez még a jövő, amiért sokat kell dolgoznom.

– Milyen céllal vágnak neki a következő idénynek a Jenpiennel?

– Azt hiszem, más cél nem is lehet, és látva az igazolási terveket, egyértelműen a visszakerülést jelölték meg a klub vezetői. Ismerve a kinti bajnokságot és az erőviszonyokat, jelentős kihívás lesz, ugyanis a feljutásra több, neves játékosokat felvonultató csapat aspirál. Ettől függetlenül számomra a legfontosabb a jó játékom, és a sérülésmentesség mellett, hogy a csapat eredményesen szerepeljen a bajnokságban, és a végelszámolásnál ott legyünk a feljutók között.

Guzmics marad Kínában Fotó: Europress/AFP

– A válogatott kulcsembereként mennyire lepte meg Bernd Storck távozása, és mit szól az új szövetségi kapitányhoz?

– Sajnos a tavalyi esztendő nem úgy alakult a válogatott háza táján, ahogy azt terveztük, és az En-n szerepelt keret nem tudott szinte egy alkalommal sem összeállni a sérülések miatt. Nem igazán sikerült elkapnunk együtt a fonalat, és olyan mérkőzéseken jött a sikertelenség, melyeket az előző években a csapategységgel mindig nyerni tudtunk. Engem is a sérülés hátráltatott, így két olyan mérkőzésen nem tudtam pályára lépni, melynek a vége váratlan eredménnyel zárult. Storck mesterrel nekem nagyon jó kapcsolatom volt. Éreztem, hogy bízik bennem, és azt hiszem, nem csalódott bennem, amikor pályára léptem. A váltás megtörtént, így nekünk az új körülmények figyelembe vételével kell készülnünk, és amennyiben bizalmat szavaz a kapitány a kerethirdetéskor, egyértelmű, hogy büszkén jövök a válogatotthoz, mert számomra Magyarországot képviselni óriási megtiszteltetés.

– Esetleg beszélt már Georges Leekensszel? Számíthat tőle meghívóra?

– Az új kapitánnyal találkoztam és beszéltünk is az elmúlt válogatott összetartás során. Szimpatikus és nagy tervekkel érkező, céltudatos szakembert ismertem meg a kapitányban. Szeretném a klubomban nyújtott teljesítménnyel felhívni a figyelmet magamra, annak ellenére, hogy a kínai bajnokság kicsit távol van az európai vérkeringéstől.

– Válogatott szinten mit vár a 2018-as évtől?

– A legfontosabb, hogy a keret összeálljon az őszi megmérettetésre, ütőképes és magabiztos együttes lépjen pályára a tétmérkőzéseken. Biztos vagyok benne, hogy a szövetségi kapitány által kiválasztottak mindent el fognak követni, hogy a 2017-es kudarcokat újra a sikerek váltsák fel. Ehhez azonban nagyon sok munkára, akaratra, alázatra lesz szükség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.