Légiósok

Dzsudzsák nyomdokaiba lépne a magyar foci reménysége

Schön Szabolcs megszerette Amszterdamot, célja pedig az Ajax felnőtt csapata.

Az Ajax Amszterdam hivatalos oldalán hosszabb interjú olvasható Schön Szabolccsal. A fiatal magyar januárban írt alá az amszterdamiakhoz, az új szezonban pedig már a John Heitinga által irányított U19-es csapatban villoghat a 2000-es születésű szélső.

Így magyarázkodott a spori!
Leolvasták Messi szájáról, mit mondott az óriásit hibázó bírónak

– Az Ajax jóval nagyobb klub, mint a korábbi egyesületeim. A játékosok magasabb szintet képviselnek, illetve a tempó is sokkal nagyobb Hollandiában. A csapattársaim és az edzőim nagyon kedvesek, sok meccsen kapok lehetőséget, bizonyíthatok, így elégedett lehetek az eddigi fejlődésemmel. A következő idényben szeretnénk egyet előre lépni és a Youth Ajaxban (az amszterdamiak második csapata – szerk.) játszani. Természetesen a felnőtt csapat a célom, de lépésről lépésre haladok.

Schön azt is elárulta, melyik magyar játékos karrierjére tekint példaként.

– Dzsudzsák Balázs több évet lehúzott a PSV-ben, ő is szélsőként játszott, csakúgy, mint én. Balázs már harminc éves, remélem, néhány év múlva a nyomdokaiba léphetek.

A fiatal magyar azt is elárulta: megszerette a holland várost, de valaki nagyon hiányzik neki.

– Amszterdam nagyon szép város. A barátnőm viszont Magyarországon él, ezért nem látjuk sokat egymást, néha azonban meglátogat Amszterdamban. Amikor nincs itt, akkor a FaceTime
nagyon jó megoldás a kapcsolattartásra.

Schön Szabolcs az Ajax U19-es csapatában bizonyíthat Fotó: Jasper Ruhe
Olvasói sztorik