Légiósok

A szünetben még vezetett, ám veszített és kiesett Dárdai Herthája – VIDEÓ

Megégett az Arsenal a kölni Európa Liga-meccsen.

Négy fordulót követően meglehetősen nehéz helyzetben volt a Hertha az EL J-csoportjában, ugyanis az első három meccsén mindössze egy pontot szerzett. Három hete aztán hazai környezetben 2–0-ra legyőzte az ukrán Zorját, ma pedig felcsillant a remény, ugyanis 45 perc játék után 2–1-re vezetett Bilbaóban.

Selke (jobbra) góljával még vezetett a Hertha Fotó: AFP/Ander Gillenea

A folytatásban aztán erősíteni tudott a baszk együttes, és előbb Aduriz értékesítette a második büntetőjét is, majd a 82. percben Inaki Williams megpecsételte a berliniek sorsát. Az öt találkozón gyűjtött négy pont ugyanis semmire sem elég…

A négyes másik összecsapásán a svéd Östersung 2–0-ra verte a Zorját, és ezzel az élen áll a záró forduló előtt.

MICSODA NAP
Szexuális zaklatásért kilenc év börtön a Real és a Milan sztárjának, Wenger nyugdíjba megy, a PSG-ből erősítene az Arsenal

A játéknap első meccsén a Villarreal 3–2-re győzött a kazah Asztana otthonában, és ezzel továbbjutott. Kleinheisler László, a hazaiak magyar futballistája még nem bevethető.

Vereséget szenvedett Korhut Mihály csapata, a Hapoel Beer-Seva is: a Lugano 1–0-s sikere az izraeliek kiesését jelenti.

A Hertha szerzett vezetést

Volt 1–2 is

Williams góljával mégis pont nélkül maradt a Hertha

Európa Liga, csoportkör, 5. forduló

A-csoport
Asztana–Villarreal 2–3
F-csoport
Lokomotiv Moszkva–FC Köbenhavn 2–1
G-csoport
Viktoria Plzen–FCSB 2–0
Lugano–Hapoel Beer-Seva 1–0
H-csoport
FC Köln–Arsenal 1–0
BATE Boriszov–Crvena zvezda 0–0
I-csoport
Red Bull Salzburg–Vitória Guimaraes 3–0
Konyaspor–Marseille 1–1
J-csoport
Athletic Bilbao–Hertha BSC 3–2
Östersund–Zorja Luhanszk 2–0
K-csoport
Lazio–Vitesse 1–0
Nice–Zulte Waregem 3–1
L-csoport
Rosenborg–Real Sociedad 0–1
Zenit–Vardar Szkopje 2–1

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik