Tiefenbach Tamás neve ismerősen csenghet a magyar futball-szurkolók számára, hiszen az 1990-es évek elején az Újpest csapatát erősítette. A csatár aztán Svájcban, illetve Ausztriában próbált szerencsét, az osztrák Bundesligában közel száz élvonalbeli mérkőzésen húsz találatig jutott – az Austria Lustenau színeiben öt idényt húzott le, a klub egyik legeredményesebb játékosa volt.
A lustenaui legenda, Tiefenbach Tamás fia, Dániel 1999-ben már Ausztriában, a vorarlbergi tartományban látta meg a napvilágot, a család ugyanis nem tért haza, hanem kint maradt a sógoroknál. Az ifjabbik Tiefenbach magyar csapatokban így nem is, csak ausztriai kluboknál fordult meg. A 18 éves tehetség pályája felfelé ível, és egészen az osztrák másodosztályig küzdötte fel magát.
– Édesapja kiváló játékos volt, kisgyermekként evidens volt, hogy ön is a futballpályán szeretne a nyomdokaiba lépni?
– A legfontosabb mindig is a labdarúgás volt számomra. Alig voltam öt éves, amikor már egyesületben játszottam. A foci mellett egyébként négy éven keresztül síeltem is egy klubnál, de végül a labdarúgás mellett döntöttem – meséli a 18 éves játékos.
– Ausztriában utánpótlás szinten az SCR Altach és a VfB Hohenems együtteseit erősítette, majd Svájcban próbált szerencsét, hiszen megfordult az SC St. Gallen utánpótlás csapatainál is. Ez a lehetőség miképpen jött?
– 2012-ben még a VfB Hohenems játékosa voltam, akkor egy focitornán éppen a svájciak ellen léptünk pályára, ahol felfigyeltek rám a St. Galleni vezetői. Édesapám révén felvették a kapcsolatot velünk, majd egy próbaedzésre és egy tesztmérkőzésre invitáltak. Végeredményben megtetszett nekik a játékom és így landoltam St. Gallenben.
– Hogy érezte magát az új közegben?
– Tizenhárom évesen a családommal együtt költöztünk ki Svájcba. Amikor megérkeztünk, kaptam egy kiváló lehetőséget, hiszen miközben St. Gallenben fociztam, felvételizhettem a Bürgle-Foci Campusba. Kétszáz jelentkezőből heten jutottak be, én is a kiválasztottak között voltam. A szüleim segítségével három évet ebben az iskolában tölthettem, ahol a tanulás mellett délelőtt és délután edzésünk volt. Még most is meleg szívvel gondolok vissza azokra az időkre, amikor oda jártam iskolába. Soha nem fogom elfelejteni az ottani tanáraimat, sokat tanultam tőlük.
– 2015-ben aztán visszatért Ausztriába, az SC Austria Lustenauhoz. Ez a lehetőség hogyan jött?
– Édesapám az SC Austria Lustenaunál volt utánpótlás-vezető, illetve az első csapat atlétika-edzője. Mivel a Foci Campust befejeztem Svájcban, döntenem kellett a továbbtanulásról. Mivel továbbra is a foci az egyik legfontosabb számomra, ezért az egyetlen lehetőség az maradt, hogy visszatérek Ausztriába és az SC Austria Lustenauhoz írok alá. Emellett sikeresen felvételiztem dornbirni sportgimnáziumba, ahova még most is járok.
– Az SC Austria Lustenaunál megjárta a ranglétrát és egészen a második számú csapatig küzdötte fel magát. Az új szezon elején remek teljesítményt nyújtott a Vorarlbergligában, ennek volt köszönhető, hogy felkerült a „nagyokhoz”?
– Igen, a jó teljesítményemnek, illetve a kitartásomnak hála már az első csapatnál számítanak rám. Kiváló formát mutattam a Vorarlbergligában vitézkedő Austria Lustenau II-ben, jöttek a gólok, gólpasszok is, végül az akkori első csapat edzője, Lassad Chabbi megadta a lehetőséget nekem, hogy a profikkal edzhetek.
– Októbertől zsinórban négy mérkőzésen volt már kezdő az Erste Ligában (az osztrák másodosztályú bajnokság) szereplő felnőtt csapatnál. Szezon előtt gondolta volna, hogy ilyen hamar ennyi lehetőséget kap az első számú együttesnél?
– Őszintén, mindig is reméltem, hogy egyszer bizalmat kapok a mestertől. A mostani edzőm, Gernot Plassnegger megadta a bizalmat és a lehetőséget, szerencsére élni tudtam vele, hiszen úgy tűnik, megállom a helyem a felnőtt mezőnyben is.
– Mit jelent ön számára, hogy 18 évesen már az SC Austria Lustenau felnőtt csapatában bizonyíthat?
– Büszkeséggel tölt el és természetesen még jobb és keményebb munkára ösztönöz. Kiválóan érzem magam a klubnál. Az idősebb, tapasztaltabb játékosok mindenben segítenek, nem lehet panaszom semmire.
– Milyen célokat tűzött ki maga elé a mostani szezonra nézve?
– Minél többet szeretnék játszani az osztrák másodosztályban, hogy tovább fejlődhessek. Nagy segítség számomra, hogy érzem az edzőm bizalmát, sokat beszélgetek vele, támogat mindenben.
– Meglátása szerint mik a legnagyobb erényei a pályán?
– A középpályán, annak is a közepén érzem magam a legjobban. Mindenben szeretnék fejlődni, elsősorban fizikálisan kell erősödnöm. Ugyanakkor a játék-intelligenciámmal, a labdakezeléssel, a technikai tudásommal elégedett lehetek, emellett pedig nagyon kitartó vagyok.
– Mik a céljai rövid-, illetve hosszútávon a futballpályán?
– Először is szeretnék stabil, meghatározó játékos lenni itt, Lustenauban. A következő lépésfok pedig az lehet, hogy majd az élvonalban játszok. Kisgyermekként egyébként a német Bundesligáról álmodtam, a mai napig az a kedvenc bajnokságom.
– Van példaképe?
– Lionel Messire és Robert Lewandowskira nézek fel leginkább! Mindketten szerények, de kitartóan edzenek és rengeteget tettek a sikereikért.
– Eddigi pályafutása során a focit és az iskolát hogyan tudta összeegyeztetni?
– Szerencsés helyzetben vagyok, mert a sportiskolám engedélyezi, hogy keddenként a délelőtti edzéseken is részt vegyek. Magyarul és németül is beszélek, emellett angolul és franciául is tanulok – fontos számomra a nyelvtanulás.
– A felnőtteknél a 33-as mezben szerepel. Miért pont erre esett a választása?
– A kilences a kedvenc számom, de az már sajnos foglalt volt. Végül a 33-as mellett tettem le a voksomat, hiszen 3×3 az kilenc.
– Mi a helyzet az utánpótlás válogatottsággal: akár az osztrák vagy a magyar válogatottban is szerepelhetne?
– Magyar állampolgár vagyok, de egyelőre nem kerestek a nemzeti csapattól, ahova később persze szívesen jönnék.
