Légiósok

A magyar légióst bajnoki cím repítheti a lengyel élvonalba

Egerszegi Tamás szerint míg a magyar játékosok technikásak, addig a lengyelek – már a másodosztályban is – mentálisan jóval erősebbek.

Egerszegi Tamás nyáron búcsút intett a magyar élvonalnak és a lengyel másodosztályba igazolt. A 26 éves játékos egyre meghatározóbb szerepet tölt be a Miedz Legnicánál, nem mellesleg öles léptekkel haladnak az élvonal felé. A Rangadó.hu a lengyel kalandról kérdezte az egykori mezőkövesdi középpályást.

– Júliusban igazolt a Legnicához, hogyan jött a külföldi lehetőség?
– A Miedz Legnica a menedzseremen keresztül jelezte nyáron, hogy érdeklődnek irántam. Mivel nem igazán ismertük eleinte a lengyel másodosztályt, alaposan feltérképeztük, mégis hova igazolhatok. Csak pozitív visszajelzéseket kaptam, a klub kimondott célja, hogy feljusson az élvonalba, ez pedig nagyon vonzó volt számomra.

– Meg sem fordult a fejében, hogy marad Magyarországon?
– Itthonról is érdeklődtek irántam: egyrészt a Mezőkövesd szeretett volna megtartani, de a Paks és a Vasas is hívott. Ugyanakkor mindenképpen külföldre akartam igazolni, ám mivel nem vagyok válogatott, ezért nem voltam könnyű helyzetben. Végül mindent mérlegelve úgy ítéltem meg, hogy a lengyel másodosztály remek ugródeszka lehet karrieremben.

Egerszegi Tamás mindenképpen légiósnak akart állni Fotó: miedzlegnica.eu

– Milyenek voltak az első benyomásai?
– Hét-nyolc órás autóút vezetett Lengyelországba, de nagyon pozitívak voltak az első tapasztalatok. A stadion nagyon hasonló az Újpest FC létesítményéhez. Összességében jó körülmények fogadtak a Miedz Legnicánál, kiváló a pályák minősége, nem lehet panaszom semmire.

– Önnel együtt több légiós is alkotja a keretet, hamar befogadták a társak?
– A lengyelek mellett négy spanyol, két horvát és egy ghánai csapattársam is van, mivel ők beszélnek angolul, könnyen ment a beilleszkedés. A lengyelek annyira nem tudnak angolul, inkább csak a fiatalok. A vezetőedzőnk kizárólag lengyelül beszél, viszont a másodedző tud angolul, vele kiválóan kommunikálok, és ha kell, közvetít köztem és a mester között.

– Tervezi, hogy megtanul lengyelül?
– Pár kifejezést természetesen már tudok, amikor pedig szabadidőm engedi, igyekszem minél több új dolgot elsajátítani, de meg kell jegyeznem: nagyon nehéz nyelv a lengyel.

– Az elmúlt négy fordulóban kezdőjátékos volt, végigjátszotta csapata bajnoki mérkőzéseit. Kellett ennyi idő, hogy belerázódjon a lengyel közegbe?
– Meglátásom szerint mindenki úgy tudja magát elfogadtatni, ha jól játszik. Eleinte csak az edzéseken mutathattam meg, mire vagyok képes, mivel az alapozást nem a klubommal csináltam… Emiatt nehéz volt felvenni a ritmust, de szerencsére fokozatosan beépültem a csapatba. Az elmúlt bajnoki mérkőzéseken kivétel nélkül kezdő voltam, ezt a sorozatot szeretném folytatni a hátralévő négy őszi fordulóban. Jó és eredményes játékot várok magunktól.

– A kitűzött cél, azaz a feljutás felé magabiztosan haladnak, hiszen vezetik a bajnokságot.
– Így igaz, minden a tervek szerint halad, hiszen jelen pillanatban elsők vagyunk. A riválisok ellenünk rendre beállnak védekezni, ezért nagyon hatékony támadójátékkal kell előrukkolnunk hétről hétre. Velem egyébként a mester négy védős rendszerben a bekkek előtt számol védekező középpályásként, tehát legfőképpen szűrő feladataim vannak. Szeretek egyébként részt venni a támadásokban is, de itt, Lengyelországban nem ez az elsődleges feladatom, az edző utasításait pedig maximálisan szeretném betartani.

A magyar játékos (77) biztos pont Legnicában Fotó: miedzlegnica.eu

– Az NB I-ben majd’ 150 bajnoki mérkőzést húzott le, a lengyel másodosztályt hova tudná elhelyezni a magyar élvonalhoz képest?
– A bajnokság pörgős, nagyon gyors a játék, rengeteg párharc van minden mérkőzésen. A saját bőrömön azt tapasztaltam, hogy Lengyelországban sokkal több párharcban veszek részt, mint a magyar NB I-ben. A magyar játékosok technikásabbak, de a meglátásom szerint a lengyelek mentálisan sokkal erősebbek. Minden labdáért meg kell küzdeni, illetve már a másodosztályban is a támadófoci dominál – a legtöbb csapatnál.

– Mennyi néző látogat ki egy-egy lengyel másodosztályú mérkőzésre?
– Annyian vannak itt is a meccseken, mint átlagban az NB I-ben, nálunk két-háromezer drukker rendre helyet foglal a lelátón.

– Hétvégén rangadót vívnak, hiszen a második helyen tanyázó Chojniczanka otthonába látogatnak. Csakis győzelemben gondolkoznak?
– A hétvégi rangadóra nem készülünk máshogy, mint bármelyik másik mérkőzésre. Lengyelországban komoly hangsúlyt kap a videózás is, így rendre nem csak a saját játékunkat elemezzük ki alaposan, hanem az ellenfelét is. Természetesen szombaton győzni szeretnénk, jó lenne négy pontra elhúzni a riválistól, ez a célunk. A téli szünetre mindenképpen első helyen és a lehető legnagyobb előny birtokában szeretnénk menni.

– Mik a közeli céljai a Legnicával, illetve Lengyelországban?
– Kizárólag kis lépésekben gondolkozom: minél több lehetőséget szeretnénk kapni a hátralévő mérkőzéseken. Azzal a céllal igazoltam Lengyelországba, hogy bajnok legyek a Miedz Legnicával, a következő szezonban pedig már a lengyel élvonalban mutatnám meg, mire vagyok képes.

– Tartja a kapcsolatot a lengyelországi magyar légiósokkal?
– Gyurcsó Ádámmal tartom leginkább a kapcsolatot, többször beszéltünk már az elmúlt időszakban. A menyasszonyom és Ádám barátnője kiváló viszonyt ápol egymással, legutóbb együtt voltak Pogon-meccsen. Nekem kimaradt az a bajnoki, mivel idegenben volt meccsem.

– A pályán kívül is megtalálta számításait?
Mivel töltődik fel szabadidejében?

– Legnicát hamar sikerült felfedeznem, mivel nem egy nagy város, ismerek már mindent, könnyen kiismerem magam, az emberek pedig nagyon barátságosak. Szerencsére a menyasszonyom sok időt tud itt tölteni velem, amikor szabadidőnk van, azt igyekszünk hasznosan eltölteni. Prágában is túráztunk már, illetve Wroclac nagyon közel van hozzánk, oda is többször ellátogattunk.

Egerszegi Tamás már Prágát is felfedezte Fotó: Instagram
Olvasói sztorik