Légiósok

Dárdai: mit keres a Hertha az európai porondon?

Egyetlen ponttal utolsó a német csapat az EL-csoportjában – a magyar edző kemény szavakkal értékelt.

Az Európa Liga J-csoportjának harmadik fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Zorja vendégeként kapott ki 2-1-re, így továbbra is egyetlen ponttal áll a csoportban, immár sereghajtóként.

Láttad már?
Szinte kiütötte a bíró a középpályást az EL-meccsen – VIDEÓ

A Hertha annak ellenére maradt pont nélkül, hogy az első félidőben egyértelmű fölényben játszott – Dárdai ezúttal kemény kritikával illette csapatát.

– Ha utolsó vagy, azt megérdemled. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: elég érettek vagyunk Európához? Most körhintában vagyunk, innen nehéz kikeveredni – fejtegette Dárdai, majd röviden a meccsre is kitért. – Helyzeteket hibáztunk, aztán az ellenfél felállt. Szerencsétlen gólt kaptunk, és végül riválisunk megérdemelten nyert.

Dárdai nem rejtette véka alá a véleményét Fotó: Maja Hitij/Bongarts/Getty Images
Olvasói sztorik