Légiósok

Kilenc év börtönt kapott a magyar válogatott csatár apja

Rablás miatt kerül rács mögé.

Péntek délelőtt másodfokon is ítéletet hirdettek, és jogerősen 9 év fegyházbüntetést kapott az olasz másodosztályú Palermóban szereplő Balogh Norbert édesapja. A 21 éves, kétszeres magyar válogatott csatár apja harmadrendű vádlott volt a hajdúböszörményi rablássorozattal kapcsolatos ügyben.

Mint ismert, az apa és a per elsőrendű vádlottja az ügyészség szerint még 2012 tavaszán állapodott meg abban, hogy idős embereket fognak kirabolni. Előbbi vállalta, hogy szerez olyan címeket, ahová „érdemes” betörni. Összesen heten vettek részt a rablássorozatban.

Egyik alkalommal egy egész családra rontottak rá, éjfél körül az első- és a másodrendű vádlott fekete maszkban, fekete öltözetben, fekete kesztyűben, fegyvernek látszó tárggyal érkezett. Berúgták az ajtót, rátörtek az ott alvó famí­liára, köztük négy alvó gyermekre… 3,26 millió forintot zsákmányoltak, miközben – a vád szerint – Balogh apja biztosította a terepet. 2013 januárjáig tucatnyinál is több rablást követtek el, többségében idősek ellen – írja a Blikk.

Balogh Norbert -aki évente több mint 200 millió forintot keres olasz klubjánál – nem jelent meg az ítélethirdetésen.

Kilenc év börtönt kapott Balogh Norbert apja Fotó: Europress/AFP
Olvasói sztorik