Légiósok

Korhut hosszabbított, de azt is tudja, honnan vonulna vissza

A védő szerint nincs tét nélküli válogatott mérkőzés.

Korhut Mihály csapata csütörtöki Európa-liga meccse után hosszabbította meg egy évvel, 2021-ig a szerződését a Hapoel Beer-Sevával. A védő a hosszabbítást az ügyeit intéző és képviselő Center Sport hivatalos honlapján kommentálta, mielőtt csatlakozott volna a közelgő vb-selejtezőkre készülő magyar válogatott keretéhez.

Ajajjj! Műtét és betegség is közbejött…
Kényszerű csere: változások a magyar keretben

– Örülök a szerződéshosszabbításnak, mert ez valahol egy visszajelzés számomra, hogy elégedettek a klubnál a játékommal és hosszú távon is számítanak rám. Ezt a bizalmat pedig szeretném azzal meghálálni, hogy minél jobb teljesítményt nyújtok – fogalmazott Korhut, aki a hosszabb távú jövőről is beszélt.

– Az új megállapodás értelmében négy évig szól a szerződésem, de mivel a feleségemmel nagyon megszerettük a várost, nagyon jó csapatnál, remek körülmények között játszhatok, így azt sem zárnám ki, hogy még tovább, akár a pályafutásom végéig is Beer-Sevában futballozom majd, örömmel tenném.

Korhut Mihály megtalálta számításait Izraelben Fotó: Europress/AFP

A válogatott balhátvéd a jelenlegi szezonjáról is beszélt, illetve a nemzeti csapatra váró feladatokról is szót ejtett.

– A bajnokságokban általában jellemző, hogy mindenki az aktuális bajnokot szeretné a leginkább megverni, és ez most a mi meccseinken abszolút érezhető. Kicsit beragadtunk a rajtnál, de még nagyon sok meccs hátra van, sok minden változhat. A nemzetközi porondon pedig ismét eljutott a csapat az Európa-liga csoportköréig, az első fordulóban otthon megvertük a svájci Luganót, majd kikaptunk a papíron esélyesebb Viktoria Plzen vendégeként. Amikor Izraelbe kerültem, nagy váltás volt számomra, hogy az NB I-gyel ellentétben ott nincs téli szünet, egyfolytában játszanak a csapatok augusztustól május végéig. De egy labdarúgó alapvetően minél többet szeretne játszani, én is azok közé tartozom, akik legszívesebben az edzések helyett is csak futballoznának. Ami a válogatottat illeti: jó újra hazatérni, találkozni a társakkal a Telki edzőtáborban, és újra magyar hangokat hallani. Bár a vb-re már nem juthatunk ki, örömmel jöttem, és komolyan vesszük a Svájc és Feröer elleni találkozót is, mert, aki egyszer felveszi a címeres mezt, az nem mondhatja rá egyetlen mérkőzésre sem, hogy tét nélküli.

Olvasói sztorik