Légiósok

Egy lépésre Serie A-tól a magyar kapus

„Nem tervezek semmin sem változtatni, egyelőre úgy tűnik, hogy ez bevált."

Múlt vasárnap ismét nagy lehetőséget kapott az olasz élvonalban vitézkedő Sampdoria fiatal magyar kapusa, a 2000-es születésű Hutvágner Gergely. A Vasas Kubala Akadémia egykori növendéke ismét a felnőtt légkörbe kóstolhatott bele a Torino FC – UC Sampdoria (2-2) bajnokin. Tapasztalatairól a Vkla honlapján beszélt.

Ezt olvastad már?
Csodálatos volt – mondja a Sampdoria magyar kapusa

– Előző héten – hétfő kivételével – minden nap a felnőtt csapatban edzettem. A csütörtöki edzés közben kérdezte meg a kapusedzőm, hogy örülnék-e neki, ha elvinne engem harmadik számú kapusnak a Torino ellen. Értelemszerűen azt válaszoltam, hogy nagyon is örülnék neki, sőt! Tavaly már egy alkalommal volt lehetőségem a padon ülni a Napoli ellen, így a vasárnapi volt a második padozásom a Serie A-ban. Hogy mivel vívtam ki mindezt? Ezt csakis az edzőim tudják, akik velem dolgoznak minden nap. Egy biztos: teszem a dolgom edzés előtt, közben és után, ahogyan eddig is, hiszen folyamatosan fejlődni szeretnék. Ugyanazt folytatom, amit már elkezdtem, nem tervezek semmin sem változtatni, s egyelőre úgy tűnik, hogy ez bevált.

Hutvágner neve a hétvégi cserék között Fotó: eredmenyek.com
Olvasói sztorik