Légiósok

Kételkedik a magyar légiós, hogy számolnak-e vele klubcsapatában

„Bennem is megfordult a gondolat, hogy én lettem a bűnbak az andorrai meccs után."

Kútba esett a kölcsönszerződés, nem igazolt a Dijonból a Beitar Jeruzsálemhez a magyar válogatottból az andorrai kudarc után kikerült belső védő, Lang Ádám aki így maradt Franciaországban és játszik is csapatában – ő volt a Digi Sport, Reggeli Start vendége.

– Nyáron a posztomra két belső védőt is igazolt a Dijon, egyikük sajnálatosan megsérült, ezért az átigazolási hajrában a helyére még egy játékost igazolt a klub. Így most megint négyen vagyunk a posztomon.

Kemény kritika
Gyurcsótól többet várnak a lengyelek

Lang szorgalmazta a kölcsönadást

– A Dijon részéről a kölcsönadásom nem került szóba. Az volt a döntő, hogy láttam az edzéseket, figyeltem, hogyan gyakoroltunk, a jelekből pedig leszűrtem, mennyire számít rám az edző. Be kellett látnom: hátra kerültem a rangsorban. Február óta folyamatosan nincs nagyon meccs a lábamban, ezért vetettem fel a kölcsönadás lehetőségét.

Kútba fulladt az izraeli lehetőség

– Legutóbb a Montpellier elleni bajnokin kezdő voltam, nyertünk is, de akkor még úgy tűnt, hogy az lesz a búcsúmeccsem. A tárgyalás addig jutott, hogy a Dijon és a Beitar Jeruzsalem megegyezett egymással, ám itt megállt a történt. Ezt követően Izraelből nem kaptam semmilyen információt, a repülőjegy sem érkezett meg, nem derült ki, mikor kellene megjelennem orvosi vizsgálaton. Így történt, hogy végül maradtam a Dijonnál.

A közeli kilátásokról

– Kételkedem, hogy szóhoz jutok-e a Dijonban. A hajrában, ahogy már említettem, még egy védőt igazolt a klub, akinek jók a referenciái, illetve sok mérkőzés van a lábában. A gyakorlások alatt azt vettem észre, hogy az edző őt helyezte előtérbe, így benne van a pakliban, hogy hétvégén megint nem játszok. A válogatott szünet előtt nyertünk, az volt a csapat első győzelme, végig a pályán voltam, de úgy néz ki, ez nem nagyon számít. A miérteket nem tudom és nem is értem.

Andorrai fiaskó: Lang lenne a bűnbak?

– Bennem is megfordult a gondolat, hogy én lettem a bűnbak az andorrai meccs után, hiszen az Eb-keretből rajtam kívül mindenkivel számolt a kapitány a legutóbbi két, szeptemberi vb-selejtezős mérkőzésen. Bernd Storck részéről persze logikus volt a döntés, hiszen nem voltam játékban, ezért ezen a két meccsen nekem nem szavazott bizalmat – mindezt a kapitánnyal megbeszéltem.

Olvasói sztorik